Együttműködés

2018.01.11. 17:29

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd

A közös listán a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta az MSZP elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva.

Arról, hogy a listán hány helyet kapna a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, Molnár Gyula közölte, a helyekről nincs még konkrét és végleges megállapodás, azon dolgoznak, hogy a következő parlamentben a Párbeszédnek önálló frakciója legyen.

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy a közös lista azt jelenti, hogy a parlamentbe kerüléshez az összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát kell elérniük.

A pártelnök elmondta, a listáról hivatalosan február 10-én – az MSZP kongresszusán – döntenek hivatalosan, de úgy tekintik, hogy a döntés politikai értelemben megszületett.

Jelezte, mindenki felé nyitottak az együttműködésre egészen február 16-án éjfélig.

A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, azaz február 17-én indul.

Az országgyűlési választás kiírását az MSZP elnöke úgy kommentálta: „a startpisztoly eldördült”. Az MSZP és a Párbeszéd készen áll arra, hogy április 8-án mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon kormányváltás legyen – hangoztatta.

Azért fognak dolgozni a következő 87 napban – folytatta -, hogy az embereknek világos legyen: európai, igazságos országot is lehet építeni.

Szerinte az emberek többsége változást akar Magyarországon. Hozzátette: ez csak akkor lesz igaz, ha az emberek jelentős része megmozdul.

Molnár Gyula közölte, „arra kérünk mindenkit, hogy április 8-át most ikszelje ki a naptárában. Mindenki menjen el szavazni. Ha kellő számban mennek el az emberek szavazni, akkor Magyarország 2018. április 9-től egy másik, egy nyugodtabb, békésebb ország tud lenni”.

Az MSZP elnöke elmondta, a következő hónapokban végigjárják az országot Karácsony Gergellyel és be fogják mutatni: az országot kettészakították egy szűk, az elmúlt hét évben gyarapodó elitre és a többség Magyarországára, amely ebben az időszakban nem tudott boldogulni.

Molnár Gyula közlése szerint beszélni fognak arról is, hogy lehet több bért fizetni az embereknek, lehet kiszámítható és biztonságos a nyugdíjrendszer. Hozzátette: „felszabadítják” az oktatást és a GDP minimum hat százalékát költik majd erre a területre kormányra kerülve.

Kitért arra, el fogják azt is mondani, hogyan lehet növelni a forrásokat az egészségügyben és azt, hogyan lehet a várólistákat csökkenteni.

Arról is fognak beszélni – mondta -, hogyan lesz a családoknak és a nőknek jobb az országban.

A nap folyamán egyeztetett az egyéni jelöltállításról az MSZP, a DK és az Együtt elnöke. A Gyurcsány Ferenc DK-elnök irodájában tartott egyeztetésről egymásnak ellentmondóan nyilatkozott az MSZP és az Együtt elnöke. Juhász Péter azt mondta, hogy a DK-val ellentétben az MSZP nem nyitott a koordinációra. Molnár Gyula viszont úgy vélekedett: csak informális megbeszélést tartottak, ahol semmi nem dőlt el. Gréczy Zsolt DK-szóvivő azt mondta a várakozó újságíróknak, hogy Gyurcsány Ferenc nem nyilatkozik a megbeszélésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában