Ország-világ

2021.01.13. 07:05

Kreált cigánykérdéssel támadja hazánkat Brüsszel

A baloldal alapos aknamunkával készítette elő a Magyarország elleni uniós eljárást.

A Soros-hálózat és a baloldal kottáját követve, a rasszista kártyát is kijátszva támadja Brüsszel Magyarországot a köznevelési törvény tavalyi módosítása kapcsán. Horváth László, a Fidesz parlamenti képviselője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva politikai vádiratnak nevezte a hazánk elleni eljárást, amelyben annak ellenére bírálták az új jogszabályt, hogy az az EU-s irányelveknek megfelelően éppen az oktatás során hátrányos megkülönböztetést elszenvedő tanulókat kárpótolja.

Brüsszel ismét a magyar baloldal és a Soros-hálózat politikai érdekeit kiszolgálva próbálja nyomás alá helyezni Magyarországot, most éppen a gyöngyöspatai roma diákok szegregációs perei kapcsán hozott köznevelési törvénymódosítás miatt támadják hazánkat.

Az pedig elszomorító, hogy

Brüsszelben úgy gondolják, hogy a pandémia idején is van idő és pénz ehhez hasonló ügyekre

– jelentette ki a lapnak Horváth László fideszes országgyűlési képviselő és miniszterelnöki megbízott, azt is közölve, hogy a magyar kormány nemrégiben elküldte az Európai Bizottságnak (EB) az ügyben a válaszát, amelyre még várják a reakciót.

A honatya hangsúlyozta, hogy míg

Brüsszel megalapozatlanul igyekszik cigánykérdést csinálni az ügyből,

a törvénymódosítás világosan úgy fogalmaz, hogy jogsérelem esetén a kárpótlás mindenkit megillet származástól függetlenül. „A rasszista kártya kijátszását a baloldal is alaposan előkészítette. Gyurcsány Ferencné, a DK EP-képviselője vezényletével az előző tavasszal például roma fórumot alakítottak, amelyet szintén a kormány támadására használtak fel. A kritikájuk megalapozatlanságát mutatja, hogy a fórumon egyetlen cigány képviselő sem volt jelen. Ugyanebben az ügyben a zöld frakció bizottsági meghallgatást akart kierőszakolni az EP-ben. Arató Gergely (DK) pedig már az Országgyűlés bizottsági vitájában megelőlegezte, hogy európai jogi fórumokon fogják támadni a szabályozást. A pereket megszervező, Soros György által támogatott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) vezetője pedig az Orbán-kormány első cigánytörvényének nevezte a módosítást.

Kezdettől fogva látszott tehát, azért szították a konfliktusokat, hogy kreálhassanak egy olyan ügyet, amellyel Brüsszelbe lehet rohanni Magyarországra panaszkodni”

– fejtette ki a fideszes honatya, emlékeztetve: a parlament nagy többséggel fogadta el tavaly júliusban a módosítást, amelyet ráadásul az ellenzéki pártok közül a Jobbik is támogatott.

Horváth László hangsúlyozta: a köznevelési törvény módosítása éppen az oktatásban és nevelésben hátrányt szenvedett diákok sérelmeinek a korábbinál hatékonyabb, érdemi orvoslását tűzte ki célul. Szavai szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy a perek során megítélt anyagi kártérítéssel éppen a kitűzött célt – a roma diákok szegregált oktatásból adódó életesélyromlását – nem sikerült elérni.

Úgy tudjuk,

a hatvan roma tanulónak megítélt mintegy százmillió forintból egy fillért sem költöttek képzésekre, hanem a pénzeket jellemzően uzsorakölcsönök törlesztésére, illetve lakásfelújításra fordították.

„Az általam benyújtott és a magyar kormány álláspontját tükröző törvénymódosítás ezzel szemben azt írja elő, hogy az oktatás során elszenvedett hátrányt természetben, azaz oktatással és különböző képzésekkel lehet megszüntetni” – fejtette ki a képviselő. Rámutatott, hogy az Európai Bizottság (EB) által szeptember közepén hazánknak elküldött kérdések egyértelművé teszik, hogy

Brüsszel a magyar álláspont szakmailag megalapozott érveit rosszhiszeműen értelmezve egy politikai vádiratot igyekszik megfogalmazni, amelyben pedig a Soros támogatta alapítvány és a magyar baloldal kottáját követik.

– Az EB által küldött dokumentumban

egyebek mellett olyan elképesztően értelmetlen kifogások szerepelnek, hogy az oktatás és képzés formájában nyújtott kártérítés pusztán „szimbolikus”,

illetve hogy nem nyújt elegendő védettséget a hátrányosan megkülönböztetett diákoknak, továbbá hogy nem jelent megfelelő elrettentő példát az oktatási intézmények számára. Ezzel szemben hangsúlyozandó, hogy

a törvénymódosításban szereplő természetbeni kompenzációnak nincs sem felső anyagi határa, sem pedig időkorlátja

– az új törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság szolgáltatás vásárlására kötelezze a jogsértő nevelési-oktatási intézményt –, és a kárt szenvedett diákok egyéni és életkori sajátosságainak megfelelően vehetik igénybe az adekvátnak ítélt képzést – fogalmazott Horváth László. Ez azt jelenti – folytatta –, hogy a sértetteket diákként ért hátrányt akár pszichológusi segítséggel folytatott terápián vagy életvezetési tanácsadó közreműködésével is le lehet dolgozni, tehát

rugalmas konstrukcióról van szó, és az adott képzés megfelel az érintettek szükségleteinek.

A politikus megjegyezte: ezzel szemben a Soros által támogatott szervezet saját bevallása szerint is a pénzszerzés, a szegregáció „beárazása” volt a céljuk. – Továbbá

Brüsszel alapvető uniós irányelveket is semmibe vesz, hiszen a különböző EU-s dokumentumok világosan rögzítik, hogy az oktatás kulcsszerepet játszik a foglalkoztatás bővítésében

és a gazdaság növekedésében, és kifejezetten támogatják azokat az eszközöket, és módszereket, amelyekkel visszaszorítható a korai iskolaelhagyás. Például az Európai Tanács is részletesen foglalkozott a korai iskolaelhagyás káros következményeivel a Magyarországnak tett ajánlásában, és kívánatosnak nevezte, hogy hazánk javítson ezen az arányon. Ez pedig az új törvénymódosítással el is érhető, sőt a tanköteles korúnál idősebb fiataloknak is esélyt ad arra, hogy visszakerüljenek az oktatási rendszerbe, és akár diplomát szerezzenek – mutatott rá a képviselő. Hozzátette:

a hazánk elleni új eljárás alapján Brüsszel azt gondolja, a pénz többet ér az oktatásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában