fegyverrel hatoltak be a lakásba

2018.09.17. 13:09

Külföldön fogtak el egy pécsi vállalkozó kirablásával gyanúsított férfit

A rendőrség felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás miatt nyomoz az ügyben.

Letartóztattak egy külföldön elfogott férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy két társával tavaly nyáron kirabolt egy pécsi vállalkozót – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t, felidézve, hogy az ügy egy másik gyanúsítottja ellen korábban már vádat is emeltek.

A közlemény szerint a rendőrség felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás miatt nyomoz az ügyben. A főügyészség azt írta: a sértett vállalkozó gyakran fogadott a lakásában ügyfeleket, erről a budapesti gyanúsítottak tudomást szereztek és elhatározták, hogy kirabolják.

Tavaly júniusban egy este fekete maszkot viselő emberek rontottak a lakásba. A sértettet a földre lökték, hasra fektették, a kezeit műanyag gyorskötözővel összekötötték. Pénzt követeltek tőle, közben ütötték, rúgták, a fülei levágásával fenyegették, késsel metszéseket ejtettek rajta. Az elkövetők megtalálták a vállalkozó autójának kulcsát és mintegy tízmillió forint készpénzt.

A rendőrséget a szomszéd értesítette, miután hangokat hallott a sértett háza felől, majd az ablakon kinézve látta a lakásban az álarcot viselő elkövetőket.

A támadók elmenekültek a helyszínről. A rendőrség az egyik gyanúsítottat később megtalálta, tőle a rabolt pénzből 8,5 millió forintot foglaltak le. Ellene tavaly decemberben emelt vádat az ügyészség felfegyverkezve, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás miatt.

Időközben a vádlott egyik társát is azonosították, majd nemzetközi elfogatóparancs alapján külföldön elfogták. A gyanúsított egy hónapig tartó letartóztatásáról a napokban döntött a Pécsi Járásbíróság.

A Baranya Megyei Főügyészség az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az ügy harmadik gyanúsítottját még keresik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában