vérengzés

2021.08.26. 19:41

Legalább 150 ember vesztette életét egy támadásban Etiópiában

Az etióp kormány szerint az Oromo Felszabadító Hadsereg követte el az atrocitást, a szervezet ugyanakkor tagadja a vádakat.

Legalább 150 ember vesztette életét a múlt héten egy támadásban az etiópiai Oromia régió Kelet-Wollega nevű övezetében – közölte csütörtökön az Etiópiai Emberi Jogi Bizottság (EHRC).

Az etióp kormány által létrehozott szervezet szemtanúk beszámolóira hivatkozva az Oromo Felszabadító Hadsereg (OLA) nevű lázadószervezetnek tulajdonította az augusztus 18-án elkövetett atrocitást, amelynek másnapján további hatvan embert mészároltak le egy megtorló műveletben. Az OLA-t az addisz-abebai vezetés az idén terrorszervezetté nyilvánította.

Odaa Tarbii, az Oromo Felszabadítási Frontból (OLF) kivált felkelők szóvivője csütörtökön közleményt tett közzé, amelyben tagadta, hogy a szervezetnek bármi köze lenne civilek lemészárlásához és a tények elferdítésének nevezte a vádakat. Ugyanakkor közölte, hogy heves harcok folytak a két legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók és az amharák között.

Az OLA azt állítja, hogy a kormányzat által elhanyagolt legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók jogaiért harcol. Az idén több véres összecsapás is történt az oromo és amhara népcsoportok között.

Az etiópiai biztonsági helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) lázadószervezet augusztus elején bejelentette, hogy megbeszéléseket folytat az OLA-val egy esetleges katonai szövetségről, amely fokozná a nyomást az addisz-abebai vezetésre.

Az északi Tigré tartományban tavaly november óta dúlnak harcok a kormányerők és az etiópiai belpolitikai életet korábban három évtizeden át irányító, majd a hatalomból kiszorult, etnikai alapon szerveződött TPLF fegyveresei között. A harcokban és légicsapásokban nemzetközi szervezetek közlései szerint ezrek vesztették életüket, kétmillióan menekültek el otthonukból, és súlyos humanitárius válság alakult ki, mert a régióba nem engedték be a segélyszervezeteket.

Addisz-Abeba június végén egyoldalú tűzszünetet jelentett be, miután a felkelők elfoglalták a tartomány székhelyét. A fegyvernyugvást azonban a szemben álló fél elutasította.

Az utóbbi hetekben az összecsapások átterjedtek a szomszédos régiókra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában