a „harcosok drogja”

2017.11.03. 16:28

Lekapcsolták az Iszlám Állam 15 milliárdos drogszállítmányát

Az olasz hatóságok szerint a dizshadisták a szerekkel a terrorszervezet finanszírozásán túl harcosaikat is doppingolták volna.

Az Iszlám Állam (ISIS) 50 millió euró (15,5 milliárd forint) értékű drogszállítmányát az olasz hatóságok foglalták le, a drogot a dzsihadisták szervezetük finanszírozására és harcosaik állóképességének növelésére szánták – közölte pénteken az olasz vámhatóság.

A kábítószer-szállítmányra a dél-olaszországi Gioia Tauro kikötővárosban csaptak le. A hatóságok 24 millió darab tramadol tablettát találtak. Egy tabletta ára nagyjából 600 forintnak felel meg.

A tramadol nagyon erős opioid fájdalomcsillapító, amely – a morfiummal vagy a heroinnak ellentétben – nem bénítja meg az embert. Alacsonyabb a hozzászokás és függőség kialakulásának lehetősége is, miközben a hatását – dózistól függően – több órán keresztül fejti ki. A fájdalomcsillapítónak azonban számos mellékhatása lehet, például lelassult légzés, lelassult pulzus, emésztési problémák, hányinger és szédülés.

Az olasz hatóságok szerint az Iszlám Állam fegyveresei előszeretettel használják a drogot élénkítőszerként, illetve arra, hogy növeljék fizikai állóképességüket.

A tramandol tablettákat „harcosok drogjának” is nevezik – tudatták illetékesek.

A kábítószereket Indiából küldték Líbiába – közölték az olasz hatóságok, hozzátéve, hogy egy hasonló szállítmányt hat hónapja foglaltak le az északnyugat-olaszországi Genovában. A rajtaütést az olasz maffiaellenes ügyészség koordinálta az Egyesült Államok drogellenes hivatalának (DEA) segítségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában