megbízhatatlanság

2018.07.16. 18:24

Leveleket loptak és égettek el diákmunkások Nagykanizsán

A postán dolgoztak, így fértek hozzá a küldeményekhez.

Sikkasztás miatt eljárás indult Nagykanizsán egy 16 éves fiatal és két társa ellen, mert a nyáron postásként dolgozó diák lopott a rábízott csomagokból, több száz levelet pedig elégetett vagy elszórt – közölte a zaol.hu. A portálnak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Sznopek Veronika elmondta: a rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy Nagykanizsán, a egy erdős területen három fiatalember postai leveleket éget el. A nyomozók megállapították, hogy egy 16 éves fiú, aki diákmunkásként dolgozott a postán,

a rábízott csomagokat és leveleket két fiatalkorú társával felbontotta, mobiltelefon tokokat, valamint egyéb termékeket loptak el, illetve több kézbesítendő küldeményt elégettek, megsemmisítettek, több száz darabot pedig elszórtak az égetés helyszínén.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság sikkasztás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a három fiatallal szemben.

A portál megkereste a Magyar Posta kommunikációs osztályát is, ahol a folyamatban lévő rendőrségi eljárás miatt az ügyről nem nyilatkoztak, de a további, a diákmunkások foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseikre válaszoltak. Mint azt közölték, hogy

a nyári időszakban a szabadságok kiadásának támogatására a Magyar Posta is alkalmaz diákmunkásokat, ugyanúgy, mint más cégek a vendéglátásban, a kereskedelemben, vagy más iparágakban.

A diákok közönséges levélküldeményeket kézbesíthetnek, hivatalos iratokat nem. A munkaerő felvételénél az általános szabályok szerint járnak el, tehát minden foglalkoztatás megkezdése előtt van személyes beszélgetés a munkavállalóval, ahol ismertetik vele az adott munkakört és az ezzel járó kötelezettségeket. A munkavállalók az elvégzendő feladatokhoz kapcsolódóan elméleti oktatásban részesülnek, majd a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező postai munkavállalótól szakmai gyakorlati képzésben is részesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában