Járvány

2020.04.28. 19:23

Magyarország kezelte az egyik leghatékonyabban a járványt az EU-ban

Hazánk azon tagállamok közé tartozik, amelyek időben léptek és az elsők között hozták meg a szigorító járványügyi intézkedéseket.

A járvány kitörése óta az ellenzéki pártok és sajtótermékek rendre kritizálják a kormány járványügyi intézkedéseit, többször azt állították, hogy azok nem elegendőek vagy nem megfelelőek. Van olyan ellenzéki politikus is, aki szerint a halálozások száma arányaiban Magyarországon a legmagasabb az egész világon – írja az Origo.

A XXI. Század Intézet a tisztánlátás érdekében összesítette a fertőzöttek, az aktív esetek és a halálozások számát az Európai Unió tagállamaiban, amelyből kiderül, hogy az ellenzéki állításokkal szemben Magyarország kezelte az egyik leghatékonyabban a járványt, hiszen Magyarországon van a lakosságszám arányában az egyik legkevesebb fertőzött, illetve a halálázások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál. Arányaiban a legtöbben Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban haltak meg a koronavírus-járvány miatt.

Magyarország egyértelműen azon tagállamok közé tartozik, amelyek időben léptek és az elsők között hozták meg a szigorító járványügyi intézkedéseket, ennek köszönhetően sikerült a koronavírus terjedését kordában tartani és az egészségügyi ellátórendszert felkészíteni egy esetleges tömeges fertőzési hullámra – olvasható a XXI. Század Intézet elemzésében.

A legsikeresebbek a közép-európai országok voltak

A tesztelési rendszer minden országban eltérő, ugyanakkor abban szinte minden európai ország gyakorlata megegyezik, hogy a WHO iránymutatásai alapján feltárják a potenciális fertőzötteket.

Ezért is érdemes megnézni, hogy az egyes európai országokban hány megbetegedést regisztráltak, hiszen ez jó képet nyújt arról, hogy mennyire sikerült megfékezni a járvány terjedését országonként.

Ezeknek az adatoknak a használhatóságát jelzi, hogy a vírus miatt meghaltak száma jól korrelál a regisztrált megbetegedések számához.

Forrás: XXI. Századi Intézet

A lakosságszám arányában a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, itt százezer lakosra több mint 600 koronavírusos eset jut. Szintén kiemelkedően magas a lakosságszámhoz viszonyítva a megbetegedettek száma Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban. Spanyolországban és Belgiumban jóval 400 felett, míg a másik két országban jóval 300 felett van a százezer lakosra jutó megbetegedések száma.

Nincsen sokkal jobb helyzetben Franciaország, Portugália és Hollandia sem, amely országokban több tízezer ember, a lakosság több mint 0,2 százaléka kapta el a vírust, azaz százezer főre több mint 200 eset jut.

A járvány megfékezésében a legsikeresebbek a közép-európai országok voltak.

A lakosságszámhoz viszonyítva a legkevesebb fertőzött Bulgáriában és Görögországban van, de szintén rendkívül alacsony a fertőzöttségi szint Szlovákiában és Magyarországon is.

Ezekben az országokban kevesebb mint a lakosság 0,03 százaléka kapta el a koronavírust a regisztrált adatok alapján, ez százezer lakosra vetítve kevesebb mint 30 fertőzött személyt jelent.

Szintén jól vizsgázott a többi V4-ország, hiszen Lengyelország és Csehország is a jobban teljesítő országok között foglal helyet.

Kevés az aktív eset a térségünkben

A járvány terjedése mellett folyamatosan gyógyulnak meg és hagyják el a kórházakat a korábban megfertőződött személyek. Ezért az aktív, tehát a jelen pillanatban is kezelés alatt álló személyek száma mutatja meg a legjobban, hogy milyen terhelés alatt állnak aktuálisan az egyes egészségügyi rendszerek Európában.

Forrás: Origo

A százezer főre jutó aktív esetek száma messze Belgiumban a legmagasabb, jelenleg százezer lakosra közel 250 ilyen fertőzött személy jut ebben az országban.

Szintén kiemelkedően magas nyomás helyezkedik a portugál, a holland, a spanyol, az ír és az olasz egészségügyi rendszerre. Ezekben a tagállamokban 200 körül van az aktív esetek száma százezer lakosra vetítve. Nem sokkal jobb a helyzet Svédországban és Franciaországban sem, ahol szintén még mindig magas az aktív esetek száma.

A sikeres válságkezelésnek köszönhetően jóval alacsonyabb az egészségügyi terhelés Bulgáriában, Görögországban, Szlovákiában és Magyarországon, amely országokban százezer lakosra húsznál is kevesebb aktív eset jut.

Szintén jó a helyzet több régióbéli országban, például Horvátországban, Ausztriában és Lengyelországban is alacsony az aktív esetek száma.

Súlyos pofon a magyar ellenzéknek

A járvány elleni védekezés sikerességét leginkább a meghaltak számának alakulásával lehet mérni. Több országban is előfordult, hogy miután nem tudták korlátok közé szorítani a vírus terjedését, nem volt elég lélegeztetőgép, és az orvosoknak dönteniük kellett, hogy melyik betegnek adják a rendelkezésre álló eszközöket.

Az adatokból jól látszik, hogy azokban az országokban kiugróan magas a halálozások száma, ahol a járványgörbét a kormány nem tudta laposan tartani.

Forrás: origo

A százezer lakosra jutó meghaltak száma Belgiumban a legmagasabb (61,9 fő), de nem sokkal jobb a helyzet Spanyolországban (49,4 fő), Olaszországban (44,1 fő) és Franciaországban (34,1 fő) sem. Ezeket az országokat Hollandia (26,0 fő), Írország (22,2 fő) és Svédország (21,4 fő) követi, mindháromban az uniós átlagnál jóval magasabb volt a halálozások száma.

Az adatok tehát cáfolják azokat az ellenzéki vélekedéseket, miszerint Magyarországon lenne a legmagasabb a halálozások száma a világon, Magyarországon a százezer lakosra jutó koronavírusban meghaltak száma 2,9 fő.

Ezzel hazánk a legalacsonyabb értékekkel rendelkező országok között foglal helyet. A legkevesebb halott a lakosságszám arányában Szlovákiában van, ahol csupán 18 ember halt meg eddig a járvány következtében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában