Ország-világ

2021.05.04. 19:00

Matteo Salvini szerint mindenkinek joga van az önvédelemre

Egy sikeres fegyveres önvédelemmel végződött támadás után a Liga kampányt indított az önvédelem elismeréséért Olaszországban.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Három bandatag megpróbált kirabolni egy ékszerüzletet Olaszországban, erre válaszul a bolt tulajdonosa lelőtt 2 támadót, a harmadik pedig elmenekült. A támadás után a Liga kampányt indított az önvédelem elismeréséért.

A tulajdonos ékszerboltját már korábban,

2015-ben kirabolták, akkor nem állt rendelkezésére semmilyen önvédelmi eszköz, ennek következtében a feleségét és a lányát megverték,

majd megkötözve az ékszerbolt mosdójába zárták őket. A rablók akkor a boltból 300 ezer euró értékben loptak el árukat.

A második 2021-es rablás idején a bolt tulajdonosának már volt fegyvertartási engedélye, és lőfegyvere is.

Roggero 5 lövést adott le, amivel súlyosan megsebesítette két támadóját, a harmadikat pedig megfutamította. A két súlyosan megsebesült, külföldi támadóhoz az ékszerész mentőt hívott, de már nem tudták őket megmenteni. A harmadik rablót azóta is keresik a hatóságok, a területen több ellenőrző pontot is felállítottak a feltehetőleg autóval menekülő támadó elfogására.

– Köszönöm szolidaritásukat, köszönöm az embereknek, akik támogatják apámat, aki bátran megvédte az anyámat és a nővéremet egy támadással szemben. Köszönöm a számtalan üzenetet és támogatást. Most minden pozitív energiára és támogatásra szükségünk van – írta a rablás utáni napon Silvia Roggero, az ékszerész lánya egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.

Un abbraccio al gioielliere e alla sua famiglia aggredita.

La difesa è sempre legittima. pic.twitter.com/oP84dSqiVx

— Matteo Salvini (@matteosalvinimi) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">April 28, 2021

Matteo Salvini közösségi oldalán fejezte ki szolidaritását a megtámadott ékszerésszel szemben, és azt írta, hogy az önvédelemnek mindig jogosnak kell lennie, emellett

#iostocolgioielliere (az ékszerésszel vagyok) hashtaggel kampányt indítottak az önvédelem támogatására.

– A városi tanács a napi feladatait készítettük elő, amikor az utcán hallottuk a lövéseket. Megijedtem és lementem leellenőrizni, hogy mi történt. De a helyzet továbbra is zavaros számomra. Csak azt tudom, hogy egy becsületes családot céloztak meg a banditák, már második alkalommal. Viszont örülök neki, hogy a néhány évvel ezelőttihez hasonló, erőszakos támadást nem szenvedett el a bolt tulajdonosának családja – nyilatkozta az eset után a település polgármestere.

Eközben a baloldali pártok és pártvezetők nem reagáltak a támadásra, de korábban a Demokrata Párt és az Öt Csillag Mozgalom is a fegyvertartási engedély megszerzésének szigorítását támogatta, mert szerintük ezzel csökkenthető lenne a fegyveres bűncselekmények, illetve a fegyveres visszaélések elkövetésének száma.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában