szakadás is lehet

2020.05.28. 21:23

Még többen otthagyhatják a csonka Jobbik-frakciót

Varga-Damm Andrea, a párt országgyűlési képviselője szerint a Jakab Péter-féle vezetés rosszul mérte fel a helyzetet, és azokat kezelték ellenfélként, akik a legtöbbet tették a pártért.

„A 2022-es választás mutatja majd meg, hogy érdemes volt-e a Jobbik vezetésének megszabadulnia több erős és ismertebb tisztségviselőjétől” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Varga-Damm Andrea, a párt országgyűlési képviselője. Szavai szerint a Jakab Péter-féle vezetés rosszul mérte fel a helyzetet, és azokat kezelték ellenfélként, akik a legtöbbet tették a pártért. Ennek eredményeképpen – folytatta – egyre nehezebb helyzetbe kerülhet a Jobbik, mivel rohamosan fogyatkoznak az ismert és elkötelezett emberei, akikre komolyabb feladatokat lehetne bízni. A képviselő arra is kitért: ha nem vigyáznak a megmaradt értékesebb képviselőkre, többen követhetik őt, valamint a frakcióból szintén kilépő Sneider Tamást és Farkas Gergelyt.

„Akiknek csak egy bizottsági tagsága, s így kevés vesztenivalója van, egyúttal a pártban, frakcióban nem viselnek tisztséget, könnyen távozhatnak. Ha országos szinten a szervezetek nem látnak minőségi politikát, közülük is több tucatnyian elhagyhatnak minket” – figyelmeztetett a politikus.

Mint tegnap beszámoltunk róla, Varga-Damm a Jakab Péter-féle vezetés alkalmatlanságának bizonyítékaként hozta fel, hogy meghátráltak az ő frakcióból való kizárása ügyében, amit szerinte jogellenesen kezdeményeztek. A képviselő kezdeményezte az országos választmány összehívását, amire akár napokon belül sor kerülhet, és reményei szerint olyan elnökség kap felhatalmazást, amely a párt 2003-as alapító okiratának a szellemiségét képviseli.

Arról is írtunk, hogy a Jobbik-frakcióból távozó Sneider Tamás országgyűlési alelnöki posztjáról is lemond, és függetlenként folytatja a munkát. Farkas Gergely pedig kemény hangú Facebook-bejegyzésében támadta a jelenlegi pártelnököt: „A továbbiakban nem kívánok asszisztálni Jakab Péter és csapata tevékenységéhez, amely végképp politikai és erkölcsi züllésbe sodorta ezt a régen szebb napokat látott pártot”. Farkas szomorúnak nevezte, hogy egy nemzeti párt elnökeként Jakab a hétfői felszólalásában már a külhoni magyaroknak adott támogatást kritizálta.

Mivel a Jobbik-frakciót maga mögött hagyó három képviselő még nem lépett ki a pártból, kiélezett harc indulhat a Jobbikon belül, s ez akár újabb pártszakadáshoz is vezethet.

Címkék#Jobbik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában