Ország-világ

2021.10.01. 06:23

Megalázó vereséget szenvedett Fekete-Győr András és Jakab Péter

Politikai elemzők szerint erősen megkérdőjelezhető, hogy a leginkább csak színjátéknak tűnő baloldali előválasztás adatai valósak, s nem manipulálták-e azokat.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Eredményt hirdettek csütörtök este a baloldali előválasztáson. Eszerint az első fordulóban Dobrev Klára kapta a legtöbb szavazatot, megelőzve Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert. A hivatalos bejelentés alkalmával Dobrev Klára a változás kezdeteként értékelte az előválasztást – egészen más szempontokat emeltek ki ugyanakkor az eredmény kapcsán a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozó politológusok.

„A baloldali előválasztás eredményei alapján is kijelenthető, hogy a casting valójában a 2010 előtti baloldal visszaerősödését és Gyurcsány Ferenc érdekeit szolgálta” – kezdte Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint

a korlátok közé szorított, háttéralkukkal eldöntött első forduló toronymagas győztese a Demokratikus Koalíció és személyesen Gyurcsány Ferenc lett. A korábbi választásokon az ellenzék számára kedvezően alakuló egyéni körzetek több mint felében a DK által támogatott jelölt lehet a Fidesz–KDNP kihívója. Mindez azt jelenti, hogy a 2022-es választások után megalakuló Országgyűlésben a DK frakciója lesz a legerősebb, s Gyurcsányék zsarolási potenciálja lesz a legnagyobb.

A vezető elemző úgy látja: a DK-elnök annak is örülhet, hogy a hatpárti baloldali koalíció miniszterelnök-jelöltje vagy a felesége, vagy pedig a korábban neki tanácsadóként dolgozó Karácsony Gergely lesz.

Fekete-Győr András (Momentum) és Jakab Péter (Jobbik) megalázó vereséget szenvedett: a két pártelnökre arcpirítóan kevesen adták voksukat, saját szimpatizánsaikat sem tudták meggyőzni arról, hogy érdemes bizalmukkal megtisztelni őket

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy a második fordulóban szintén az előzetesen meghatározott forgatókönyv valósulhat meg: Márki-Zay Péter visszalép Karácsony javára, akit a többi ellenzéki párt vezetője is támogatásáról biztosít majd Dobrev Klárával szemben.

„A baloldali előválasztási folyamat során több­ször is felmerült annak a gyanúja, hogy a végeredmény már több esetben előre el volt döntve, s elemzői körökben általános vélekedés, hogy Karácsony Gergelyt akarják közös miniszterelnök-jelöltnek a balliberális szivárványkoalíció tagjai, az egész folyamat csupán egy színjáték” – ezt már Deák Dániel mondta. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette:

ezt erősítik azok a jelek is, amelyek visszaélésekre, csalásokra engednek következtetni. Az M3-as autópálya mellett például egy baleset után szavazólapok hevertek, a balesetet szenvedett autóban pedig nagy mennyiségű készpénzt találtak. De több képes beszámoló szerint az urnák nem voltak zártak, a titkos szavazást pedig egyáltalán nem biztosították a sátraknál.

Szintén gyengíti a szakember szerint a hiteles eredményekbe vetett bizalmat az informatikai rendszer összeomlása, illetve az, hogy már a balliberális lapok szerint is komoly adatrögzítési problémák voltak a szavazatszámlálásnál. Ezt tetézte, hogy csütörtök délután, részben vagy egészben, de fel kellett szabadítani azt az újpesti helyiséget, ahol a budapesti szavazatszámlálás szerda kora reggel óta folyt. Az egyik új helyszínként pedig az MSZP Villányi úti székházát jelölték ki. Deák Dániel a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott:

mivel a transzparencia sok esetben nem biztosított, erősen megkérdőjelezhető, hogy az adatok valósak, nem manipulálták-e őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában