brutalitás

2018.03.15. 07:43

Meggyilkolta belga barátnőjét az afgán bevándorló

A szörnyű bűntény a belgiumi Herentals városában történt.

A brutális gyilkosság előtt nem sokkal jött össze a 27 éves meg nem nevezett nő az afgán illegális bevándorlóval, aki később brutálisan megölte – olvasható a 888.hu hírportálon. Az áldozat együtt élt a – négy- és hétéves – gyermekeivel, akik a támadás után megtalálták anyjuk holttestét.

A belga lapok arról számoltak be, hogy a szemtanúk csak azt látták, hogy valaki kirohant a házból éjjel 4:30 körül, és egy autóval nagy sebességgel elhajtott. A gyerekek pedig még pizsamában rohantak át az úton, hogy segítséget kérjenek. Az egyik szomszédhoz futottak, aki azonnal értesítette a rendőröket és a mentőket.

„Anya a földön fekszik és minden tiszta vér”

- mondták a lányok a szomszédnak.

A férfi azonnal átrohant, hogy segítsen, azonban a migráns olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a nő életét már nem lehetett megmenteni.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az afgán támadó megpróbált elmenekülni, azonban nem sokkal később Limburg tartományban elfogták és azonnal le is tartóztatták.

A gyerekeket a hatóságok nevelőotthonban helyezték el.

Borítókép forrása: 888.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában