Elhunyt szeretteinkre emlékezünk

2017.11.01. 07:00

Mi fán terem mindenszentek ünnepe és a halottak napja?

November 1-jén, mindenszentek napján ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis a megdicsőült lelkeket. November 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. A protestánsok is eltávozott szeretteikre emlékeznek ilyenkor.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztények ma is ekkor tartják. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel.

A megünnepelendők körét III. Gergely pápa (731-741) szélesítette ki, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává téve mindenszentek ünnepét. November 1-jére pedig IV. Gergely pápa (827-844) tette az ünnepet. (A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe – az All Hallows' Eve kifejezésből származó elnevezés magyarul annyit tesz: mindenszentek előestéje.)

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.

Sírkövek a Bács-Kiskun megyei Gara temetőjének német sírkertjében a halottak napja előestéjén
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A magyar nép körében ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Némely falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.

Mindenszentek Magyarországon 2000-ben – fél évszázad után – lett ismét munkaszüneti nap. Az ünnep a katolikusoknak 2013 óta kötelező ünnep, azaz a hívőknek kötelező a szentmisén való részvétel.

Mécsesek és virágok egy síron az egri Szent Donát temetőben a közelgő mindenszentek ünnepe előtt
MTI Fotó: Komka Péter

A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepe után az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek, majd a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.

A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még a lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit elköltözött szeretteikért.

Látogatók gyertyát gyújtanak az elhunytak emlékére a budafoki temetőben

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a „véletlenül kiszabadult lelkek” visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe.

Borítókép: MTI / Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában