megértették egymást

2019.04.05. 22:17

Mike Pompeo szerint lesz újabb amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó

Az amerikai külügyminiszter nem érez csalódottságot a második csúcsértekezlet eredménytelensége miatt.

Az amerikai külügyminiszter pénteken egy televíziós interjúban bizakodóan nyilatkozott a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó újabb csúcstalálkozó lehetőségéről.

A februárban a vietnami fővárosban tartott csúcstalálkozóra utalva Pompeo így fogalmazott: „úgy jöttünk el Hanoiból, hogy jobban megértettük egymást”. Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető éppen egymás álláspontjának jobb megértése révén tudott előrehaladást elérni a tárgyalásokon.

„Nem jutottunk olyan messzire, mint ahogyan azt a világ elvárta volna” – fogalmazott Pompeo a CBS televíziónak adott interjújában.

Donald Trump és Kim Dzsong Un a tavaly júniusban, Szingapúrban megtartott első csúcstalálkozót követően az idén februárban már második alkalommal találkozott egymással. Hanoiban sem sikerült azonban kompromisszumos megállapodásra jutniuk. Az észak-koreai vezető ugyanis az országa ellen hozott szankciók teljes körű feloldását kérte részleges atomfegyver-mentesítésért cserében, az amerikai elnök azonban ebbe nem egyezett bele, mivel az Egyesült Államok szerint Észak-Korea teljes körű atomfegyver-mentesítésére van szükség. A hanoi csúcsértekezlet ezért a tervezettnél korábban véget is ért.

A pénteki televíziós interjúban Mike Pompeo azt mondta, hogy nem érez csalódottságot a második csúcsértekezlet eredménytelensége miatt.

„Eltökéltek vagyunk, és meggyőződésem, hogy az észak-koreaiak szintén elszántak. Kim Dzsong Un megígérte nekem és megígérte Trump elnöknek is, hogy végrehajtja az atomfegyver-mentesítést. Most az én csapatomon a sor, hogy ez meg is történhessen” – fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője.

A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindaddig nem oldják fel az Egyesült Államok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által hozott szankciókat Phenjan ellen, amíg be nem fejeződik az ország teljes atomfegyver-mentesítése. Megerősítette azt is, hogy a diplomáciai csatornák változatlanul működnek Washington és Phenjan között.

Donald Trump a jövő héten a Fehér Házban fogadja Mun Dzse In dél-koreai elnököt, hogy megvitassák a többi között az észak-koreai helyzetet. Hírügynökségi jelentések szerint Kim Dzsong Un ugyanezen a napon mond beszédet az észak-koreai fővárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában