Ország-világ

2021.10.02. 07:12

Mindenkinek fájna a kormányváltás

Hatalmas kedvezményeket tartalmaz a 2022-es költségvetés a családoknak, jelentős összegek segítik jövőre az otthonteremtést is. Erre mondják azt a baloldalon, hogy a büdzsét a kormányváltás után „egy elegáns kézmozdulattal a szemétkosárba dobják”.

A baloldal nemcsak az alaptörvényt készül egy esetleges jövő évi kormányváltás esetén lebontani, hanem a már elfogadott 2022-es költségvetést is felforgatná. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje egyenesen úgy fogalmazott, hogy a büdzsét „egy elegáns kézmozdulattal a szemétkosárba dobják” – írja a Magyar Nemzet.

Dobrev korainak tartotta, hogy az Országgyűlés már a nyáron megszavazta a költségvetési törvényt, mondván, nem lehet ennyire előre tervezni. Ehhez képest úgy tűnik, hogy

az Orbán-kormánynak a korábban vártnál is nagyobb lesz a mozgástere, mert az idei gazdasági növekedés minden eddigi számítást meghaladhat.

Ez ad lehetőséget jövő év elején a mintegy hatszázmilliárd forintos családi adó-visszatérítésre és a fejenkénti nyolcvanezres nyugdíjprémiumra.

Miután az előválasztási show-műsor világosan mutatja, hogy a Demokratikus Koalíció elfoglalja a baloldali térfelet, így egy kormányváltás után bárki is lesz a miniszterelnökük, Gyurcsány Ferenc diktálhatja majd a tempót. A volt miniszterelnök, pártelnök sikeresen játszotta ki a DK rivális baloldali pártjait.

Így egy hatalomváltás után biztosan megkezdődne a költségvetés és a jelenlegi gazdaságpolitika felforgása. Visszatérne a 2010 előtti világ, mint ahogy ezt már látni lehet a baloldali önkormányzatokban.

Jól példázza ezt az, ami Újpesten történik. Wintermantel Zsolt, a kerület korábbi polgármestere a közösségi oldalán jelezte, hogy a városrész baloldali vezetése végleg megszünteti a közel tíz éven keresztül működő rendszert a nyugdíjasok alanyi jogú támogatására. „Tavaly még csak csökkentették az értékét, idén viszont mindössze mintegy kétezer fő részesülhet belőle. Azon javaslatunkat, hogy térjünk vissza a nyugdíjasok évi kétszeri általános támogatásához, egész egyszerűen lesöpörte a Momentum–DK–Jobbik–LMP-koalíció” – írta. Mindezt azok után – folytatta –, hogy elvették a fiatalok lakáshoz jutási támogatását, elvették a rendőrök évi kétszeri jutalmazását és leállították az okostanterem-fejlesztési programot.

Az újpesti példa csak egy a sok közül, miután általában mindenhol annak az ellenkezőjét próbálják lenyomni az emberek torkán, mint amivel a 2019-es önkormányzati választásokon megnyerték a támogatók többségét. Beváltatlan ígéretekből sincs hiány: fűtési szezononként húszezer forintot kapnának a nyugdíjasok és a rászoruló nagycsaládosok a fővárostól – ígérte Karácsony Gergely a főpolgármester-jelölti kampányában két éve, az idősek világnapján. A nyugdíjasok máig várják a juttatást.

Mi minden kerülne veszélybe, ha Gyurcsányék kukába dobnák az ország 2022-es költségvetését? Jövőre is a családokat támogatja Euró­pa egyik leg-

alacsonyabb (15 százalékos) személyijövedelemadó-kulcsa (szja), míg a gyermeknevelést családi adó-, illetve járulékkedvezmények segítik. Január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók mentesülnek az szja megfizetése alól, ez 140 milliárd forintot jelent. Az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege szintén januártól több mint a duplájára, havi ötvenezer forintra emelkedik, míg a gyermekek otthongondozási díjának összege jövőre eléri a 2022. évi minimálbérét, az ápolási díj pedig öt százalékkal emelkedik. Jövőre is elérhetők lesznek az otthonteremtési kedvezmények, ideértve a vissza nem térítendő támogatásokat és a kedvezményes hiteleket. Csak az otthonteremtés áfa- és illetékmentessége 170 milliárd forintos segítséget biztosít az érintetteknek. Csökkennek a munkáltatói adók, ami 113,5 milliárd forintos könnyebbséget jelent. Babaváró támogatásra 91 milliárd, gyermekétkeztetésre 87 milliárd, csecsemőgondozási díjra 127 milliárd, gyermekgondozási díjra 266 milliárd, családi adókedvezményekre összességében 315 milliárd forintot biztosít a költségvetés.

A 13. havi nyugdíj következő részletére 160,3 milliárd forintot irányoz elő a büdzsé, de ha sikerül a teljes egy havi juttatást kifizetni, akkor ez az összeg arányosan emelkedik. Jövőre is lesz nyugdíjprémium. A nők ezt követően is negyvenéves jogosultsági idővel mehetnek nyugdíjba.

Gyurcsányék minderre azt mondják: ezek a célok a szemétbe valók. Vagyis egy kormányváltásnak nemcsak az Orbán-kormány szavazói, hanem a baloldal támogatói is a vesztesei lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában