megvagy!

2019.09.07. 08:42

Műholdfelvételek szerint Szíria partjainál van az Adrian Darya-1

A tankerhajót a brit haditengerészet július elején vette őrizetbe Gibraltárnál, mert London szerint Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsim ellen bevezetett szankciókat.

Forrás: AFP

Fotó: Johnny Bugeja

Szíria partjai mentén tartózkodik az Adrian Darya-1, korábban Grace-1 nevű iráni tartályhajó – jelentette az AP hírügynökség szombaton, műholdfelvételekre hivatkozva.

Az amerikai Maxar Technologies nevű cég felvételei szerint a hajó 2 tengeri mérföldre (3,7 kilométerre) van Szíria partjaitól.

Közben szombaton John Bolton, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója Twitter-bejegyzésében megerősítette az értesülést.

„Teherán számára fontosabb Bassár el-Aszad gyilkos rezsimjének a támogatása, mint a saját népéé” – tette hozzá a politikus, és leszögezte: nem oldják fel az Irán elleni szankciókat addig, ameddig az iszlám köztársaság hazudozik.

A tankert a brit haditengerészet július elején vette őrizetbe Gibraltárnál, mert London szerint a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsim ellen bevezetett szankciókat. A tartályhajó végül augusztus 18-án kapott engedélyt a távozásra – noha időközben Washington kérte a hajó átadását -, miután

Teherán szavatolta, hogy a tanker által szállított 2,1 millió hordó nyersolajat nem Szíriába viszik. Az iráni állami média nem adott hírt a tankerről.

Augusztus végén az iráni kormány bejelentette, hogy a mintegy 130 millió dollár (38,6 milliárd forint) értékű rakományt eladták, ám az olajszállítmány vásárlóját nem nevezte meg.

Szíriában 2011 óta dúl polgárháború, amelyben Irán a Bassár el-Aszad vezette kormányt támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában