elővigyázatosság

2018.10.11. 11:48

Nagyjából 160 radikális iszlamistát tartanak megfigyelés alatt Hollandiában

A módszer segít kiszűrni a lehetséges terrorcselekményeket.

A De Volkskrant című holland napilap arról számolt be, hogy a nyilvántartásokban szereplő szélsőségesek közül legtöbben Amszterdamban vannak, közel hatvanan, ezt Hága és Rotterdam követi, majd Utrecht, Arnhem, Gouda, Zoetermeer és Delft. A kormány 2015 óta évi hatmillió eurót bocsát a helyi hatóságok rendelkezésére a radikálisok megfigyelését célzó programra (PGA).

Ahmed Marcouch arnhemi polgármester kiemelte, hogy

ez a program tette lehetővé múlt héten hét ember őrizetbe vételét terrorcselekmény előkészítése miatt, közülük ugyanis többen is megfigyelés alatt álltak.

„Már jó ideje tudtunk róluk, tagjai annak a fiatal férfiakból álló, mintegy 25 fős csoportnak Arnhemben, amely aggaszt bennünket. Ismerjük a hálózatukat, tudjuk, hogy kik a szüleik. Ez a siker alapja” – mondta.

Egyes jogvédő szervezetek ugyanakkor bírálják a PGA-t az elszámoltathatóság hiánya miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában