elismerés

2018.06.29. 06:11

NATO-csúcsbeosztásba került egy magyar vezénylőzászlós

A NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (ACT) vezénylőzászlósi beosztásába nevezték ki Bogdán Tibort, a Magyar Honvédség főtörzszászlósát.

A szövetség csúcsbeosztása egyszerre a magyar altiszt eddigi katonai karrierjének és a honvédség kiemelkedő együttműködési képességének elismerése – ismerteti a pénteki Magyar Idők.

Bogdán Tibor a NATO két stratégiai parancsnoksága közül a norfolki NATO ACT-nek lesz a vezénylőzászlósa, a parancsnokságon a hadviselést fejlesztik, a jövő biztonsági és katonai kihívásait kutatják.

Bogdán Tibor a lapnak kifejtette: a Magyar Honvédségnél együtt építik altiszt társaival azt az altiszti kart, aminek az eredménye, hogy Norfolkban folytathatja a szolgálatát. Az ACT főparancsnoka látta, hogy Magyarország mit tett az elmúlt években az altiszti kar fejlesztéséért, hogyan vették figyelembe a NATO idevonatkozó stratégiáit, hogy építették be ezeket a honvédség jövőképébe. Mint mondta, kinevezése a Magyar Honvédség és a modern magyar altiszti kar elismerése, amelynek vezénylőzászlósi rendszere hatékonyan működik. Hozzáfűzte: bárhol, ahol eddig szolgált, a magyar katonákat tisztelik és elismerik.

A Magyar Honvédségben a vezénylőzászlósi beosztást 2000-ben hozták létre, először a légierőnél, amelyet gyorsan követett a teljes haderőben történő rendszeresítése. A vezetési filozófia lényege, hogy az altisztek megnövekedett szereppel, komoly feladatokkal, feladatrendszerrel jelennek meg a modern hadseregben. A vezénylőzászlós a különböző szintű parancsnokok mellett a vezetési tevékenységet támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában