Ország-világ

2021.01.26. 11:35

Nem tagadja a baloldali polgármester, hogy soron kívül oltatta be magát

Miközben a baloldal hónapok óta a koronavírus elleni védekezés, azon belül kiemelten a Magyarországra érkező védőoltások ellen hergel, most kiderült, hogy egyikük, a gyöngyösi baloldali polgármester soron kívül beoltatta magát.

A DK, a Momentum és az MSZP által támogatott Hiesz György nem is tagadta az esetet, amikor a Magyar Nemzet elérte. Hiesz esete precízen bemutatja a baloldal lelkiállapotát: miközben minden erejükkel akadályozni próbálják a közös védekezést, hatalmukkal visszaélve, az emberek elől eltitkolva beadatják maguknak a vakcinát. Azt szeretnék, hogy minél többen betegedjenek és haljanak meg, közben azonban saját magukat féltik: a végsőkig képesek elmenni a hatalomért, a legelképzelhetetlenebb gátlástalanságtól sem riadnak vissza – írja az Origo.

Óriási botrány robbant ki hétfőn: Gyöngyös 64 éves polgármestere, Hiesz György soron kívül adatta be magának a vakcinát, úgy, hogy a baloldal jó ideje a vakcinák és a védekezés ellen kampányol – emlékeztet a lap.

Kijátszotta a szabályokat

Az Origo az összefoglalójában úgy fogalmaz, a történet már önmagában is visszatetsző, úgy meg pláne, hogy a DK, a Momentum és az MSZP által támogatott városvezető a hatalmával visszaélve jutott hozzá az életmentő oltóanyaghoz.

Hiesz ugyanis polgármesteri pozíciójából adódóan intézte magának a vakcinát. A Pesti Srácok értesülései szerint a településvezető azután csapott le az oltóanyagra, hogy abból néhány adag felhasználatlanul érkezett vissza a gyöngyösi kórházba. Az egészségügyi intézmény az előírt protokoll szerint értesítette a gyöngyösi háziorvosokat, hogy az oltási terv alapján leginkább érintett helyiek -vagyis a 89 éven felüliek – körében használják fel a megmaradt oltóanyagokat. A baloldali politikus röviddel ezután jelent meg a kórházban, és kérte magának az oltást, amit a kényszerhelyzetben lévő orvos be is adott neki.

Azon túlmenően, hogy Hiesz politikai befolyásával visszaélve adatta be magának a védőoltást, több ok miatt is döbbenetes a történet. Egyrészről a magánakcióját teljesen eltitkolta a választók elől, mindezidáig senkit nem értesített arról. Másrészről a létező összes szabályt megkerülte, figyelmen kívül hagyva az oltási tervben előírt sorrendet. Mivel jelenleg az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit, dolgozóit oltják, ami után előbb a 89, majd a 65 évnél idősebbek következnek, így a még 65 év alatti polgármester értelemszerűen nem lett volna jogosult a vakcinára. Könnyen előfordulhat, hogy a településvezető önzésével mástól vette el a lehetőséget.

Az ügy azért is botrányos, mert a baloldal hónapok óta azzal hergeli a közvéleményt, hogy a Magyarországra érkező, illetve a kormány által lekötött oltóanyagok nem biztonságosak, erre egyikük soron kívül, mindenki mást megelőzve beoltatja magát. Ezzel ismét bizonyítást nyert: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kizárólag politikai érdekekből támadja a vakcinákat, azt remélve, hogy a bizonytalan időszak elhúzódásának a kormány látja kárát.

A tudatos stratégia a járvány megjelenése óta jól felismerhető: a baloldal ugyanis az első másodpercektől kezdve azon dolgozik, hogy akadályozza a közös védekezést.

Mint ismert, a tavaszi hullám alatt képtelen voltak támogatni a magyar emberek életének és egészségének védelme érdekében született koronavírus-törvényt, helyette inkább hangosan diktatúráztak a nemzetközi baloldallal összefogva. Az összehangolt támadás során olyan képtelen hazugságokat jelentettek meg a külföldi médiumokban, miszerint Magyarországon felfüggesztették az Országgyűlés működését. Dacára az erősödő világjárványnak, a magyarországi helyzetről szóló vitát erőszakoltak ki az Európai Parlamentben. A meghallgatáson egyébként a korábbiaknál is durvább hazugságok hangoztak el az országról. Ekkoriban hangzott el az egyik legárulkodóbb mondat a baloldal hozzáállásáról: a DK-s Arató Gergely egy televíziós interjúban véletlenül elszólta magát: a koronavírusban meghaltakról azt mondta:

Magyarország ebben a számban sem áll sajnos rosszul.

Szó szerint minden fronton támadtak: még a lélegeztetőgépek számába is képesek voltak belekötni, pedig a kormány több ezer gépet vásárolt. Müller Cecília országos tisztifőorvost sem kímélték: hiába vezényelte le sikeresen a tavaszi védekezést, méltatlan módon próbálták hitelteleníteni a személyét. A hazai védekezést már akkor is a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció, és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke támadta a legvehemensebben. Nem meglepő, hogy az őszi-téli hullám alatt is ők járnak elöl a védekezés elleni kampányban.

A baloldalnak a veszélyhelyzeti visszaélések és megszorítások mellett arra is jutott energiája, hogy egy álvideót készítsen. Korózs Lajos, szocialista parlamenti képviselő minden határt túllépve próbálta hitelteleníteni a kormány erőfeszítéseit. Tavaly júniusban felkerült az MSZP közösségi oldalára egy videó, amelyben a baloldali politikus egy általa mentősnek nevezett nővel beszélgetett. Németh Athina szokatlanul durva hazugságokat fogalmazott meg, többek között azt állította, hogy amíg a koronavírus-járvány alatt önkéntesként dolgozott, a kórházból hazaszállítottak közül tízből kilencen meghaltak.

Nem sokkal a felvétel megjelenése után kiderült, a nő nem dolgozott mentősként sem az Országos Mentőszolgálatnál, sem betegszállító cégeknél, sőt, a Szamaritánus Mentőszolgálatnál sem, amit egyébként munkahelyének mutatott be. Az Emmi pedig büntetőfeljelentést tett rémhírterjesztés miatt, aminek nyomán eljárás indult.

Ugyan az álmentős hazugságait Korózs Lajos kamuvideójából ismerte meg a közvélemény, azonban Szabó Tímea hónapokkal megelőzte őt ezeknek az állításoknak a terjesztésében egy parlamenti felszólalásában.

Képtelenek abbahagyni az uszítást

Nem sokan gondolták volna, de a második hullámban a baloldal tovább erősített, és most már nyíltan emberi életekkel játszanak. Időközben ugyanis megkezdődött a vakcinák gyártása és engedélyeztetése, ami Gyurcsányéknak az ijesztgetésre, a riogatásra és a bizalmatlanság keltésére jelentett alkalmat.

Korózs Lajos ismét megmutatta magát, hiszen a kamuvideó után egy kamuhírrel állt elő. A népjóléti bizottság elnökeként bejegyzésével azt bizonygatta, hogy ma már a koronavírus a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Az állításainak alátámasztására felhasznált statisztikák azonban hazugságon alapultak. Ezt jelzi, hogy miután lebukott, egyből törölte írását. A Fidesz felszólította a baloldalt, hogy hívja vissza Korózs Lajost bizottsági elnöki tisztségéből, erre azonban a baloldali pártok nem hajlandók.

Miután az oltóanyagok kézzelfogható közelségbe kerültek, a DK azonnal elkezdett uszítani ellenük, aminek érdekében még egy online konzultációt is indítottak. Gyurcsány Ferencék azt sugallták, hogy az orosz és a kínai vakcina nem elég megbízható. Így még arra is képesek voltak, hogy előbbi miatt az Európai Bizottsághoz forduljanak. A baloldali párt oltásellenes megnyilvánulásait a végtelenségig lehetne sorolni: Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi politikusa, háziorvos szintén beszállt a hergelésbe, Barkóczi Balázs pártszóvivő pedig konkrétan arról beszélt, hogy az amúgy teljesen biztonságos és bizonyítottan magas védettséget biztosító orosz vakcinával a magyar kormány emberkísérletbe kezd.

Az Origo emlékeztet, nemcsak a DK, hanem a Párbeszéd is élen jár a közös védekezés akadályozásában. A másfél perc alatt négy hazugságot megeresztő Szabó Tímea azt állította egyik januári televíziós szereplése során, hogy a kormány azért nem oltja be az embereket, mert a veszélyhelyzet meghosszabbítása a célja. Egészen döbbenetes hazugság volt, hiszen az Operatív Törzs minden Magyarországra érkezett vakcinát felhasznált. Krekó Péter, a Soros György támogatta Political Capital ügyvezető igazgatója nyíltan azt mondta egy brüsszeli lapnak, hogy „a tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor (Orbánnak) kell viselnie a politikai következményeket. A baloldalon elismert elemző ezzel ideológiailag is megalapozta a baloldal halálkampányát.

Az LMP-ből kilépett radikális baloldali képviselő, Hadházy Ákos a létező legmesszebb ment azzal, hogy politikai érdekei miatt közzétett egy halottgyalázó videót közösségi oldalán. Mint ismert, ebben a szentendrei Sztaravodai úti Köztemetőben uralkodó ”áldatlan„ állapotról kívánt beszámolni. A felvételhez fűzött kommentárjában többek között azt kifogásolta, hogy a halottasházban a koronavírus miatt ”annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek„, így a testeket ”megdöbbentő és kegyeletsértő módon„ egymásra pakolták. Állításai hamar megdőltek, hiszen a szentendrei köztemetőben lévő halottak közül egy sem volt koronavírusos, arról nem is beszélve, hogy a halottasháznak nem a kormány, hanem a baloldali szentendrei önkormányzat a fenntartója. Az egyértelműen kegyeletsértő videóból országos botrány lett: még Hadházy támogatói közül is sokan bírálták az akciót.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Brüsszel kudarcot vallott a vakcinabeszerzések terén, a kormány egyértelművé tette, többirányú tárgyalásokba kezd annak érdekében, hogy vakcinához jusson. Mint az kiderült, komoly esélye van annak, hogy Magyarország Kínából kap vakcinát, gyakorlatilag megállapodás közeli a helyzet a Sinopharmmal. Ezután a baloldal célkeresztjébe a kínai oltóanyag került: a DK a hír hallatán azonnal azt kezdte el híresztelni, hogy az OGYÉI nem szakmai döntéseket hoz, azaz a magyar kormány ellenőrizetlen, ismeretlen összetételű oltóanyagot enged be az országba.

A baloldali párt képes volt fokozni az eddigieket: vasárnap bejelentették, hogy mivel a hivatalos statisztikák nem fedik a valóságot, ezért bíróságra mennek. A DK tényleg mindenre képes a hatalomért: hétvégén még a közös védekezést népszerűsítő, a ”Minden élet számít„ feliratú kormányzati plakátoknak is nekiestek. Ezek után nem meglepő, hogy a halottak számát korábban még keveslő Arató Gergely jelezte, pártja törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ”mindenki maga dönthesse el, melyik védőoltást kéri.„ Ez tökéletesen jelzi, hogy Gyurcsány Ferencéket a legkevésbé sem érdekli a valóság: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón tette egyértelművé, hogy mindenki megválaszthatja, melyik vakcinával oltatja be magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában