Egészség- és biztonságtudat

2019.04.25. 10:33

Németh Szilárd: összefonódik a sport, az egészség és a honvédelem 

Konferenciát szerveztek, hogy áttekintsék: hogyan szolgálhat a sport és egészség a honvédelem javára.

A sport, az egészség és a honvédelem három önálló terület, mégis rengeteg ponton összefonódik – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a Sport és egészség a honvédelemért című konferencián.

Németh Szilárd ismertette a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) polgári és katonai egészségügyi feladatait, és azt mondta: a sokrétű feladatokhoz jó szakemberek kellenek, az MH EK-ban pedig a legjobb szakemberek dolgoznak.

A konferencia célja, hogy a 81 évvel korábbi I. Sportorvosi Kongresszus és Sportegészségügyi Kiállítás emlékét felelevenítve, a jelenlegi kutatások eredményeinek bemutatásával ráirányítsa a figyelmet a sport, az egészség és a honvédelem egymást kölcsönösen támogató területeire.

Mindezt azért, hogy előmozdítsák az egészség- és biztonságtudatos társadalmi szemléletformálás, valamint a felnövekvő generációk hazafias nevelésének ügyét.

Németh Szilárd a hallgatóságot arra kérte, a konferencia végén szóljanak a döntéshozókhoz, szülessen zárónyilatkozat, amely összegzi a rendezvényen elhangzottakat, és kérést is megfogalmaz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában