bűnügy

2018.04.25. 13:31

Nemi erőszak miatt ítéltek el egy indiai gurut

Bűnösnek talált és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy indiai bíróság szerdán Rádzsasztán államban egy nemi erőszakkal vádolt, népszerű spirituális gurut.

A 77 éves Asaram Baput azzal vádolták, hogy 2013-ban megerőszakolta egy 16 éves követőjét egy Dzsodhpur városhoz közeli spirituális menedékhelyen (ásrama). A gurut a lány szülei jelentették fel, akik maguk is a nagy politikai befolyással bíró és hatalmas népszerűségnek örvendő spirituális vezető követői voltak.

Az ítéletet abban a dzsodhpuri börtönben hirdették ki, ahol a vádlottat 2013 óta fogva tartják. A környéken a hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket, attól tartva, hogy a guru követői erőszakhoz folyamodhatnak a vezetőjük ügyében született ítélet miatt.

Asaram tagadta, hogy megerőszakolta volna a tinédzser lányt, aki annak idején azért járt a guru által fenntartott egyik ásramába, hogy „megszabaduljon a démonaitól”. A vádlott ügyvédje közölte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

Az Asaram Bapu által irányított közösség mintegy 400 ásramát tart fenn, ahol meditációt és jógát tanítanak. Világszerte több millió követője van.

Az idős férfi és fia ellen egy másik hasonló ügyben is folyik bírósági eljárás: egy testvérpár vádolja őket azzal, hogy megerőszakolták őket.

Indiában számos, híveik szerint isteni képességekkel felruházott guru tevékenykedik. Közülük sokan kerülnek összetűzésbe a törvénnyel, gyakran szexuális bűntettek elkövetése miatt. Tavaly egy másik népszerű guru, Gurmeet Ram Rahim Singh kapott 20 éves börtönbüntetést, miután kiderült, hogy megerőszakolta két tanítványát. Singh feldühödött követői tombolni kezdtek az utcákon az ítélet miatt: 38 ember vesztette életét az erőszakcselekményekben, és több mint 250-en megsebesültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában