furcsa döntés

2020.04.28. 15:15

Olajügyi miniszter lett a kábítószer-csempészettel vádolt korábbi alelnök

A vád szerint Tareck El Aissami hatalmi helyzetét használta fel arra, hogy bekapcsolódjék a nemzetközi kábítószer-kereskedelembe.

Olajügyi miniszternek nevezték ki helyi idő szerint hétfőn Venezuelában Tareck El Aissami korábbi alelnököt, aki ellen tavaly az Egyesült Államokban vádat emeltek kábítószer-kereskedelem miatt.

Nicolas Maduro elnök ezzel párhuzamosan Asdrubal Chávezt, elődje unokatestvérét nevezte ki a PDSVA állami olajvállalat ideiglenes vezetőjének.

Tareck El Aissami ellen még 2019 márciusában indult eljárás egy New York-i szövetségi bíróságon. A vád szerint a politikus „hatalmi helyzetét használta fel arra, hogy bekapcsolódjék a nemzetközi kábítószer-kereskedelembe”, s megsértette a drogbárók ellen hozott törvényt és szankciókat.

A washingtoni kormány 10 millió dolláros jutalmat ajánlott fel a vádakat tagadó férfi letartóztatását lehetővé tévő információkért.

Venezuela a világ legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik, mégis csődközeli állapotba került, részben az országot sújtó nemzetközi korlátozások következtében. A finomítói kapacitások jórészt összeomlottak, az állam üzemanyag-importra szorul, a lakosoknak tankolásnál órákig kell várniuk a töltőállomásokon, a benzin literenkénti ára pedig 2 dollár (656 forint) fölött van jelenleg.

Az amerikai kormány szankciók révén maximális nyomást igyekszik gyakorolni Maduróra, akit a nyugati országok szerint 2018-ban csalással választottak újra.

Az Egyesült Államok és számos más ország Juan Guaidó ellenzéki vezetőt ismeri el Venezuela törvényes ideiglenes államfőjének. Maduro a hadsereg, Oroszország, Kína és Kuba támogatásával tud mégis hatalmon maradni.

Címkék#venezuela

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában