Politikai, közösségi, biztonsági kérdések

2018.07.27. 10:49

Orbán Viktor: az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjúban politikailag a világ egyik legstabilabb országának nevezte Magyarországot. A brüsszeli testülettel kapcsolatban pedig kijelentette: a jövőben olyan Európai Bizottság kell, amely nem a határokat megvédő országokat bünteti.

Forrás: mti

Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mandátuma jövő év májusában lejár – jelentette ki Orbán Viktor a 180 perc című műsorban pénteken.

Azt mondta: nem tulajdonít jelentőséget a bizottság mostani döntéseinek, hiszen minden, mostani kezdeményezés már kifutott az időből. Orbán Viktor szerint azt a módszert kell megtalálni, „hogyan lavírozzunk, evickéljünk” el a jövő év májusáig. Elvi kérdésnek nevezte, mire fordítja az unió az emberek pénzét, és veszélyes gondolkodásnak nevezte azt, ha azt a migránsoknak adnák oda.

Hangsúlyozta: a jövőben olyan Európai Bizottság kell, amely nem a határokat megvédő országokat bünteti.

A miniszterelnök hazánk politikai stabilitását kiemelve rámutatott arra is, hogy nincs egyetlen olyan ország sem, ahol egy kormány háromszor egymás után tudott volna kétharmados többséggel nyerni. A magyar kormány politikája kiszámítható – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt hetekben számos ország vezetőjével sikeresen tárgyalt, s mindez az országot erősebbé teszi és a gazdaságra is jó hatással van. Kijelentette:

a befektetők is tudhatják, hogy a politika felől nem terheli kockázat vállalkozásaikat.

A miniszterelnök a magyar gazdaságot és azt a modellt is stabilnak nevezte, amelyet 2010 után épített ki a kabinet. Jelezte azonban, hogy

a világgazdaságban, bár senki nem mondja ki, de válság közelít.

Azt mondta, a jövő évi büdzsé bizakodásra ad okot, de egy olyan költségvetés is egyben, amely a megemelt tartalékkal megvédi az országot a világgazdaság esetleges kedvezőtlen változásaitól.

Orbán Viktor arra számít, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország után további államok lépnek ki az ENSZ migrációval kapcsolatos tárgyalásaiból, ott ugyanis a kibocsátó országok vannak többségben, így a folyamat támogatóinak érdeke érvényesül. Bár az ENSZ döntéseinek nincs közvetlen hatása az emberek életére, a kormányok azokat mégsem hagyják figyelmen kívül. Szerinte a tagállamok most jönnek rá, hogy a testület egy olyan dokumentumot készül elfogadni, ami a világ népvándorlásának szabályozásában zsinórmérték lehet, és bár jogilag nehéz majd kikényszeríteni, azt a „puha hatalom” eszközének nevezte, amely befolyásolja a közgondolkodást.

A beszélgetés során szóba került Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök korábbi tanácsadójának mozgalma is, amelynek célja Soros György és az általa támogatott szervezetek tevékenységének ellensúlyozása. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban egyrészt sok sikert kívánt az amerikai konzervatív eszmék terjesztéséhez, mert eddig csak a liberális volt hallható. Másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok leggyakrabban

alapítványokon keresztül szól bele más országok belügyeibe.

Ezt a tevékenységet a miniszterelnök a modern világ olyan tulajdonságának nevezte, amellyel szemben bár nehéz védekezni, Magyarország mégis megteszi, méghozzá úgy, hogy átláthatóságot kér. A miniszterelnök kijelentette: 67 „álcivil szervezetet” finanszíroznak a Soros-alapítványok, a magyar választóknak pedig szerinte tudniuk kell, hogy kiket finanszíroz Soros György vagy éppen Brüsszel azért, hogy beleszóljanak a belügyekbe.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy

szombat délelőtt előadást tart a Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemen, hétfőn azonban megkezdi szabadságát.

Felidézve az elmúlt év eseményeit, úgy fogalmazott: „az erőim végén vagyok, rám fér, hogy feltöltsem az akkumulátorokat”. Szavait úgy zárta, hogy a munkát augusztus végén, szeptember elején kezdik újra.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában.

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában