Nemzetpolitika

2018.02.13. 12:35

Orbán Viktor: írjuk alá a kisebbségvédelmi kezdeményezést!

A kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés aláírását szorgalmazza a miniszterelnök. A támogatás mellett szóló érveit egy rövid üzenetben a Facebook-oldalán is előadja.

Forrás: fb

„Ez egy fontos dolog. Arra kérem Önöket, hogy álljunk ki közösen a határon túli magyarok jogai mellett, és írjuk alá a kisebbségvédelmi kezdeményezést, amellyel megvédhetjük a határon túli magyarok jogait”

– mondja videóüzenetében Orbán Viktor.

Mint arról korábban írtunk, a kezdeményezés sikeréhez egymillió aláírás kell. Eddig 282 ezren írták alá. Ha április 3-ig Európa legalább 7 országából összegyűlik összesen egymillió aláírás, az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell a kérdéssel.

Minority Safe Pack  kezdeményezést még 2011-ben indította az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség,  a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága. Akkor össze is gyűlt az egymillió aláírás, azonban  az Európai Bizottság elutasította, hogy foglalkozzon vele.

Ezt a kezdeményezők megtámadták az uniós bíróságokon és 2017. február 3-i ítéletében a törvényszék megsemmisítette a korábbi határozatot, majd az Európai Bizottság 2017. március 29-én kedvező döntést hozott az európai polgári kezdeményezés részleges bejegyzéséről.

A Minority Safe Pack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért kezdeményezést elektronikus úton itt lehet aláírni.

Magyarországon a kezdeményezés mellett elsőként a Rákóczi Szövetség kezdett kampányolni. A civil szervezet három hete már azt is be tudta jelenteni, hogy az aláírásgyűjtő íveket Magyarországon a Magyar Posta hivatalaiban is alá lehet írni, ahol az aláírásgyűjtő ívek mellett ingyenes válaszboríték is megtalálható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában