darázscsípés

2018.12.05. 22:20

Összehangolt akcióban csaptak le a maffiára az európai rendőrök

Az olasz maffia calabriai ága, a hírhedt 'Ndrangheta csaknem kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában.

Az EU igazságügyi koordinációs szerve, az Eurojust tájékoztatása szerint a Pollino fedőnevű, 2016-ban indított akció keretében Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, illetve több dél-amerikai államban is házkutatásokat tartottak, rajtaütéseket hajtottak végre.

Fred Westerbeke holland főügyész arról számolt be, hogy

a rendőrök nagyjából kétmillió eurót, közel négy tonna kokaint és 140 kilogramm ecstayst, továbbá autókat és egyéb tárgyakat foglaltak le.

Összesen 84 embert vettek őrizetbe: Olaszországban 41-et, Németországban 21-et, Belgiumban 14-et, Hollandiában ötöt, Luxemburgban kettőt, Suriname-ban egyet. Az őrizetbe vetteket egyebek mellett bűnszervezetben való részvétellel, drogcsempészettel, pénzmosással, megvesztegetéssel, valamint erőszakos bűncselekményekkel gyanúsítják.

„Világos üzenetet küldtünk az európai szervezett bűnözői csoportoknak. Nem csak ők képesek határokon átívelő működésre, hanem a hatóságok is” – mondta a Eurojust egyik magas rangú vezetője, Filippo Spiezia.

Wil van Gemert, az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) igazgatóhelyettese hangsúlyozta, hogy a történtek a nemzetközi együttműködés fontosságát mutatják, és közölte, hogy a most begyűjtött adatok újabb nyomozásokhoz fognak vezetni.

Federico Cafiero De Raho olasz maffiaellenes főügyész ugyanakkor figyelmeztetett,

ez az akció nem okozott jelentős károkat a 'Ndrangheta számára, ezreket kellene letartóztatni és eurómilliárdokat lefoglalni.

A 'Ndrangheta az utóbbi években Olaszország legerősebb bűnszervezete lett, meghatározó szerepe van a nemzetközi kokainkereskedelemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában