Illegális bevándorlás

2021.09.14. 12:09

Öt évre ítéltek egy szerb embercsempészt

Az ügyészség az elkövetővel szemben gyorsított eljárásban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Öt év börtönre ítélt első fokon az Ajkai Járásbíróság egy szerb férfit minősített embercsempészet miatt – tudatta a Veszprém Megyei Főügyészség közleményben kedden.

Az eljárás adatai szerint szír állampolgárságú menekültek egy ismeretlen embercsempész segítségével, érvényes útiokmányok nélkül indultak el Szerbiából, hogy Magyarországon keresztül Ausztriába jussanak. A migránsoknak, illetve családjuknak a szállításért 1500 és 4000 euró közötti összeget kellett volna fizetniük.

A 42 éves elkövető augusztus 18-án hajnalban a szerb-magyar határ közelében vette fel járművébe az illegális határátlépőket úgy, hogy a gépkocsi üres rakterébe 18 migránst zsúfolt be, a hátsó üléssor előtti részre pedig három embert ültetett. Útközben a 18 férfi kopogással jelezte a vezetőnek, hogy a furgonban emelkedik a hőmérséklet, fogy a levegő, az elkövető azonban nem állt meg, hogy a zárt raktérben szállítottak állapotát ellenőrizze.

A Veszprém felől Ausztria irányába haladó gépkocsit a rendőrök a 8-as számú főúton, Ajka-Bakonygyepes közelében feltartóztatták és a gyanúsítottat elfogták.

Az Ajkai Járási Ügyészség csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés miatt bíróság elé állította a szerb állampolgárságú férfit. Az ügyészség az elkövetővel szemben gyorsított eljárásban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Az Ajkai Járásbíróság hétfőn meghozott elsőfokú ítéletével a vádlottat 5 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában