politikai befolyásszerzés

2018.08.18. 09:05

Párttá alakulva kerülné el az adózást a Migration Aid

Éjjeli Őrség néven pártot alapít a Soros Györgyhöz köthető szervezet, mert így szeretnék megúszni a bevándorlási adót.

Ki van zárva, hogy külföldi támogatást vehessen fel és az alaptörvénnyel ellentétes tevékenységet folytathasson a Migration Aid párttá alakulása esetén – jelentett ki Ifj. Lomnici Zoltán az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Az alkotmányjogász ugyanakkor abszurdnak nevezte, hogy a Soros Györgyhöz köthető szervezet négy év múlva beszállhat a magyarországi választásokba. Véleménye szerint, egyértelműen Soros György politikai befolyásszerzéséről van szó.

A Soros-hálózat korábban kikérte magának, hogy politikai nyomásgyakorlást folytatnának, illetve, hogy bármilyen politikai tevékenységet fejtenének ki. A Fidesz egyik szóvivőjét be is perelték amiatt, mert ki merte mondani a valóságot, nevezetesen, hogy Soros György pénzéből akarják előmozdítani a magyar kormány megbuktatását – emlékeztetett a műsorban az alkotmányjogász. Közölte: Soros György szervezetei által terjeszti ki politikai befolyását.

Az a valódi abszurditása a történetnek, hogy a Migration Aid pártként részesülhet állami támogatásban, kaphat adókedvezményt, költségtérítést, illetve a négy év múlva esedékes választásokon elindíthatja saját jelöltjeit is – reagált az alkotmányjogász.

A Migration Aid kapcsán korábban több gyanús körülmény is felmerült, amelyekről a Magyar Idők számolt be – mondta Lomnici. Egyrészt az alapítás körül voltak anomáliák, nem tudtak elszámolni milliókkal, adatbázis építési gyanú is felmerült velük kapcsolatban, továbbá Siewert András is elszólta magát, hogy Soros György egyértelmű célja a pénzgyűjtés és a politikai befolyásszerzés – sorolta.

Lomnici kizártnak tartja, hogy a Migration Aid bevándorlásszervezésre fordítsa az állami támogatást, amelyet párttá alakulása esetén kaphat. Felhívta a figyelmet a párttörvényre, amely rögzíti, hogy a pártok nem fogadhatnak el sem névtelen adományt, sem külföldi támogatásokat.

A Fidesz közleményben reagált arra, hogy a Migration Aid Facebook oldalán bejelentette, Éjjeli Őrség néven pártot alapít, mert így akarják kikerülni a bevándorlási adót. „Soros Györgyöt és hálózatát továbbra sem érdekli a magyar emberek akarata, és továbbra is be akarják hozni a bevándorlókat. Ezt bizonyítja a Migration Aid párttá alakulása is. A Fidesz-KDNP számára az ország biztonsága az első, ezért az illegális migrációt segítő tevékenységek ellen minden eszközzel fel kell lépni.”

Borítókép: Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Forrás: YouTube/ECHO TV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában