pályázat

2017.07.27. 11:00

Potápi: idén 830 milliós támogatás a külhoni magyar vállalkozóknak

A kormányzat idén a Kárpát-medencében működő külhoni magyar vállalkozókat pályázat alapján támogatja – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1-en.

A tenderek benyújtási határideje július 31., a fiatal vállalkozók és a családi vállalkozások 2 millió és 6 millió forint közötti összegre pályázhatnak.

A kutatások szerint mintegy 40 ezer magyar családi vállalkozás működik a határokon túl a Kárpát-medencében. A többségében kisvállalkozások által foglalkoztatottak 92 százalékban szintén magyarok.

Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság 2017-et a külhoni magyar családi vállalkozások évévé nyilvánította.

Az idei tenderkiírás nyomán 600 millió forintot használhatnak fel a családi vállalkozások, 230 millió forintot a fiatal vállalkozók. Ezek jellemzően a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a turizmus-vendéglátás területén tevékenykednek. Potápi arra számít, hogy ebben az évben meghaladja majd a pályázók száma az ezret. Ugyanis tavaly a fiatal külhoni vállalkozók számára meghirdetett támogatási program keretében 967-en pályáztak.

Az idei támogatások szinte minden vállalkozásfejlesztési célra felhasználhatóak, kivéve az ingatlanvásárlást és -felújítást – mondta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában