Demográfiai kihívások

2017.10.05. 13:21

Program indul az anyai halálozás csökkentésére

A várandósság alatti és a közvetlenül szülés utáni halálozás csökkentése a célja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az MSD Pharma gyógyszeripari vállalat együttműködésének – jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, a Magyarországon most induló, MSD az anyákért elnevezésű globális kezdeményezés célja, hogy világszerte csökkentse az anyai halálozást.

Az államtitkár közölte, a sajtótájékoztatót megelőző egyeztetésen arról állapodtak meg, hogy elindítanak majd egy mintaprogramot civil, egyházi és piaci szereplők bevonásával az egyik hátrányos helyzetű régióban, ahol majd oktatást és felvilágosítást tartanak az érintetteknek a témában. A célterületet a későbbiekben jelölik ki – tette hozzá.

Megállapodtak abban is, hogy a kezdeményezést kiterjesztik a határon túli magyarokra, elsősorban az Erdélyben és Kárpátalján élőkre, mert ezeken a területeken jellemzően rosszabbak az egészségügyi mutatók. Emellett létrehoznak majd egy munkacsoportot is, amely meghatározza a beavatkozási pontokat – ismertette Novák Katalin.

A programhoz az anyagi forrást az MSD Pharma biztosítja, a kormány pedig a megvalósításban vesz majd részt partnerként – fűzte hozzá az államtitkár, aki a program magyarországi fővédnöke is lett.

Elmondása szerint Magyarországon évente 4-5 nő hal bele a várandósságba vagy a szülésbe, ami talán nem tűnik soknak, de „egy elvesztett élet is több a kelleténél”, mert nem elfogadható, hogy valaki „az élet átadásába hal bele”.

Kiemelte, a kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy a magyar családok jobban éljenek, ebbe pedig beletartozik a fizikai és lelki egészség megóvása is. Az utóbbi években több eredményt is sikerült elérni ezen a téren, a csecsemőhalandóság és az abortuszok száma például még soha nem volt ilyen alacsony.

Ugyanakkor komoly demográfiai kihívásokkal áll szemben az ország, hiszen 36 éve fogy a népesség és egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás ideje is – tette hozzá.

Naveen Rao, az MSD az Anyákért program vezetője arról beszélt, hogy az olyan fontos társadalmi problémák esetében, mint az anyai halálozás, fontos, hogy a civil, a kormányzati és a magánszféra együtt lépjen fel. Ezért örül – mondta -, hogy az Emmi nyitott volt az együttműködésre.

Gratulált Magyarországnak ahhoz, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent az anyai halandóság, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy nem szabad abbahagyni a munkát, hiszen vannak még olyan területek az országban, ahol szükség van a segítségre.

A kiosztott sajtóanyag szerint az MSD Pharma a programjára összesen 500 millió dollárt szán, amelyre a résztvevő országokból civil szervezetek pályázhatnak, kidolgozott programmal és megoldási javaslattokkal. A vállalat a projekt 2011-es indulása óta 30 országban 75 szervezettel működött együtt, és több mint hatmillió anyát ért el.

Anyai halálozás alatt értendő minden olyan halálesetet, amelynek oka a várandósság vagy szülést követő 42 napon belül történik. Magyarországon az anyai halálozás hátterében leginkább a terhesség vagy szülés alatt kialakuló súlyos vérzés, kardiológiai betegségek, terhességi mérgezés, valamint a trombózisok állnak. 1990 és 2015 között világszerte összesen 10,7 millió nő hunyt el a fenti okok miatt, de az anyai halálozás folyamatosan csökken. Míg 1990-ben 532 000 anya halt meg, 2015-ben 303 000 ezer esetet regisztráltak.

Borítókép: Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédet mond 2016. június 20-án. 

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában