Ország-világ

2020.06.23. 12:16

Rangos elismerést kap Müller Cecília

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elismerését többek között azért a munkáért veheti át, amelyet a koronavírus-járvány alatt, a veszélyhelyzet elrendelése után végzett.

Budapest, 2020. június 19. Müller Cecília országos tisztifõorvos a veszélyhelyzet megszûnése utáni új szabályokról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erõforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. június 19-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tiszti főorvosnak, az elismerést csütörtökön délután a fővárosban adják át – értesült a Magyar Nemzet. A Szent Adalbertről (az esztergomi egyházmegye védőszentjéről, aki megkeresztelte Szent Istvánt) elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége. Az elismerést többek között azért a munkáért nyújtják át, amelyet az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány alatt, a veszélyhelyzet elrendelése után végzett. A KÉSZ kiemelte:

„Müller Cecília márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rá szakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg.”

A KÉSZ úgy tapasztalta, hogy az országos tiszti főorvos olyan keresztény ember, aki mindig mosolyog, akkor is, amikor komoly:

„A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén.”

„Bármi dőreséget mondtak neki, bármi aljasat kérdeztek tőle, bármily ocsmányságot rajzoltak róla, a szeme sem rebbent, csak tette a dolgát rendületlenül, és beszélt a gyógyulásról a betegnek, a védekezésről az egészségesnek, az unokáról a nagymamának, a szülőkről és a nagyszülőkről a gyerekeknek, a kisbabákról a fiataloknak. Az életről magáról, a kézmosástól a szent házasságig, a születéstől a meghalásig” – indokolta a díj odaítélését a KÉSZ, hozzátéve, hogy Müller Cecília úgy beszélt Istenről, hogy sosem, vagy nagyon ritkán, csak úgy „véletlenül” ejtette ki a nevét, mégis mindig róla beszélt.

Éppen ezért a KÉSZ szerint az országos tiszti főorvos olyan keresztény ember, aki nem tesz látható csodát, mégis megigéz és eléri, hogy rádöbbenjünk: őt nem lehet nem szeretni. „A tájékoztatók alatt mindenkivel elhitette, hogy éppen hozzá beszél, szavahihetően, közvetlenül, érthetően, egyszerűen, magyarul, köznapi dolgokról. Ő olyan hívő keresztény, aki nemcsak gyakorolja a hitét, hanem másokat is segít az út megtalálásában, és akinek szülei a KÉSZ alapító tagjai Tolnán” – fűzték hozzá.

A Szent Adalbert-díjat a KÉSZ 2011-ben adta át először, akkor Járóka Lívia európai parlamenti képviselőnek, azóta pedig mások mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Velkey György orvos, a református egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom is megkapta az elismerést.

Borítókép: Müller Cecília országos tisztifőorvos a veszélyhelyzet megszűnése utáni új szabályokról tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. június 19-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában