Több mint 2000 milliárd forint

2018.07.26. 14:46

Rétvári Bence: tovább erősödhetnek a családok

A nemrég elfogadott 2019-es költségvetésnek köszönhetően jövőre tovább erősödhetnek a magyar családok – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2018. június 28. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára felszólal a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. június 28-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Rétvári Bence azt mondta: a magyar családokat a gyermek fogantatásától a foglalkoztatásáig segíti a bővülő családtámogatási rendszer.

Jövőre a családok támogatására több mint 2000 milliárd forintot fordítanak – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy ennél is magasabb az az összeg, amit az elmúlt években családi adókedvezmény formájában a családoknál hagytak. Ez 2250 milliárd forintot jelent a családi típusú adózás 2011-es bevezetése óta.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a család 2010 óta az egyik legfontosabb nemzeti értéke a kormányzatnak, amely arra törekedett, hogy a magyar családok folyamatos támogatásokat, védelmet kapjanak. Azóta minden évben bővült a családok támogatása és minden évben biztonságosabbá vált a családok helyzete – tette hozzá.

A családokat segítő intézkedésekről szólva az államtitkár ismertette, hogy 10 milliárd forintot fordítanak idén és jövőre a családbarát szülészetek kialakítására, továbbra is a gyermek hároméves koráig tart a gyes, marad a gyed extra, és ezeknek az összege is nő jövőre. A folyamatos minimálbér-emelés segíti ezeknek a támogatásoknak az emelését – jegyezte meg.

Rétvári Bence elmondta, a jövő évi költségvetésnek köszönhetően az óvodás korú gyermekek ellátása is biztonságosabbá válik: a jelenlegi fejenkénti 81 ezer 700 forintról 97 ezer 400 forintra emelkedik az óvodák működtetési támogatása. Emellett 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre óvodai eszközbeszerzésre.

Az ingyenes gyermekétkeztetésről szólva közölte: e célra 2010-ben 29 milliárd forintot szántak, míg jövőre már 79 milliárdot fordítanak.

Továbbá idén szeptemberben is több mint egymillió iskolás kapja ingyenesen a tankönyveket. Korábban csak a szociálisan leginkább rászorulók kapták meg ingyen a könyveket, ma már az 1-9. évfolyamig minden gyermek. A jövő évi költségvetésben 11 milliárd forintot különítettek el erre a célra – mondta Rétvári Bence.

Közölte azt is, hogy a munkaalapú családtámogatások értéke 2019-ben 14 százalékkal, 265 milliárd forintra emelkedik.

Rétvári Bence fontos segítségnek nevezte a munkába visszatérő kisgyermekes édesanyák számára azt, hogy az állam adókedvezménnyel támogatja az őket foglalkoztató munkáltatókat. Az adókedvezmény mértéke 100 ezer forintról 138 ezerre nőtt – mondta.

Kitért arra, hogy a kétgyermekes családok adókedvezménye januártól 40 ezer forint lesz.

Rétvári Bence rámutatott arra is, hogy 51 százalékkal nőtt az átlagbér az elmúlt hat évben, és ez a családok helyzetét nagy mértékben javította.

A családi otthonteremtési kedvezményről (csok) szólva elmondta, eddig 75 ezer család részesült ebben, a jövői évi költségvetésben e célra minden korábbinál nagyobb összeg, 242 milliárd forint szerepel.

Borítókép: MTI / Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában