Ország-világ

2019.05.24. 23:06

Robbanás történt egy pakisztáni mecsetben

A merényletben ketten meghaltak és további 28-an megsebesültek.

Robbanás rázott meg egy mecsetet a délnyugat-pakisztáni Kvetta városában pénteken, a merényletben ketten meghaltak és további 28-an megsebesültek – közölték helyi hatóságok.

A merényletet fél órával az ima kezdete előtt hajtották végre, amikor még nem tartózkodott sok ember a mecsetben, ahol imák idején általában olyan ötezren szoktak összegyűlni.

A robbantásban egyik halálos áldozata a mecset imavezetője volt, az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy ő volt-e a merénylet célpontja.

A helyi rendőrség egy tisztviselője közölte, hogy a robbanószerkezetet távirányítással hozták működésbe, a merénylet helyszínét tűzszerészek vizsgálják át.

A tűzszerészek közlése szerint 2,5 kilogrammnyi robbanóanyagot tartalmazott a robbanószerkezet, amelynek működésbe lépésekor kitörtek az ablakok és a mennyezet egy része is leszakadt.

Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a merényletért, de korábban a pakisztáni tálib mozgalom és az Iszlám Állam fegyveresei jelentkeztek elkövetőként hasonló támadások után.

Múlt hónapban legalább 20 ember halt meg egy öngyilkos merényletben Kvettában. Akkor az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásért, melynek célpontjában a kisebbségben lévő síiták voltak.

A Pakisztán délnyugati részén elhelyezkedő Beludzsisztán tartományban gyakoriak az etnikai és felekezeti villongások és a szakadár felkelések.

Beludzsisztán fővárosában, Kvettában rendszeresek a szeparatisták támadásai, akik nagyobb autonómiát követelnek, egyben nagyobb részesedést a területen kitermelt olyan természeti kincsekből, mint az olaj és a gáz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában