Járvány

2020.06.21. 19:08

Romániában június első hete óta növekednek a járvány mutatói

Romániában június első hetéig csökkentek, azóta ismét növekednek az új típusú koronavírus-járvány mutatói. A járvány a korlátozások lazítása után kapott ismét erőre.

Romániában immár tartósan, ötödik napja 300 fölött van a napi megbetegedések száma és a stratégiai kommunikációs törzs által vasárnap kora délután közölt adatok annak ellenére 315 új megbetegedést jeleztek, hogy az ezt megelőző 24 órában csak mintegy fele annyi tesztet végeztek, mint a korábbi öt nap bármelyikén. A vasárnapi 315 új eset épp kétszerese annak az esetszámnak, amelyet a kór romániai megjelenésétől (február 26.) a rendkívüli állapot bevezetéséig (március 16.) összesen jegyeztek Romániában.

Az országban észlelt fertőzések száma vasárnapra átlépte a 24 ezret (24045).

A megfertőződöttek hetven százaléka (16911 ember) meggyógyult, hat százaléka pedig (1512 ember) meghalt. Az aktív esetek száma az egy hónappal ezelőtt mért értékeknek felel meg.

A számok arról árulkodnak, hogy a járványügyi korlátozások lazítása a járvány visszatéréséhez vezetett.

Az MTI a napi hivatalos jelentésekben közölt adatokból készített adatbázist, követte az adatok módosulását és vont le következtetéseket a járványhelyzet alakulásáról. A számok azt jelzik, hogy a fordulat június első hetében következett be. Ekkortól a napi új esetszám, az elhalálozások napi száma, kórházban kezelt fertőzöttek száma és az intenzív osztályon kezelt súlyos betegek száma is folyamatosan növekszik.

A napi megbetegedések és a napi elhalálozások számánál a nagy ingadozás miatt a heti átlagok alakulása került gőrcső alá. A napi megbetegedések egyhetes átlaga április 17-én volt a legmagasabb (371), akkortól június 3-ig folyamatosan csökkent (154), azóta folyamatosan emelkedik. A vasárnapi érték 293 volt. A napi elhalálozások hét napos átlaga április 27. és május 7. között többször is elérte a legmagasabb 26-os értéket. Május 7-től azonban csökkenni kezdett, és június 6. és 9. között napi kilencre mérséklődött. Az egy nap jelentett koronavírusos halálesetek heti átlaga azóta folyamatosan növekszik, és péntektől 15-ön állapodott meg.

A romániai kórházak terheltsége április 29-én volt a legnagyobb, akkor 7734 fertőzöttet kezeltek egy időben.

Mivel az országban valamennyi azonosított fertőzöttet kórházba szállítottak, és nem tették lehetővé a tünetmentes esetek otthoni ápolását, a fertőzöttek számából kivonva a gyógyultak és az elhalálozottak számát, voltaképpen a kórházban kezelt fertőzöttek számát kapjuk. A kisebb mértékű napi ingadozásoktól eltekintve megállapítható, hogy a kórházak terhelése június 8-ig csökkent, amikor 4444 koronavírusos beteget kezeltek, azóta pedig ismét emelkedik. Vasárnap 5622 volt az aktív esetek száma. Ugyanezt a tendenciát rajzolja ki a súlyos esetek számának az alakulása is. Az intenzív osztályon kezelt betegek száma április 22-én volt a legmagasabb (288). Azóta kisebb ingadozásokkal, de folyamatosan csökkent június 7-ig, amikor 144 volt. Azóta folyamatosan nő, vasárnapra pedig 195-re emelkedett.

Minden mutató azt jelzi, hogy június 3. és június 9. között fordultak meg a trendek.

A változások összefüggésben lehetnek a járványellenes korlátozó intézkedések lazításával.

A lazítások első köre május 15-én lépett érvénybe, amikor a hatóságok két hónap után feloldották a rendkívüli állapotot, és veszélyhelyzetet hirdettek. Ekkortól megszűntek a településeken belüli kijárási korlátozások, kinyithatnak a fodrászatok, fogorvosi rendelők, a 15 ezer négyzetméternél kisebb bevásárlóközpontok, a múzeumok, kiállítótermek, a parkok, és engedélyezték a szabadtéri egyházi szertartásokat.

Június elsején lépett életbe a korlátozások enyhítésének a következő csomagja. Ekkor megnyitották az ország határait a nemzetközi közúti és vasúti forgalom előtt, engedélyezték a kerthelyiségek működését, valamint a szabadtéri előadások megtartását. Ekkortól vált lehetővé az is, hogy a cikluszáró osztályok visszatérhessenek az iskolába, a nyolcadikosok képességvizsgája, illetve az érettségi vizsga előtti kéthetes felkészítőre.

A lazítások harmadik hulláma június 15-től következett. Ekkortól már nem kell lakhelyi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba vonulnia azoknak a Romániába hazatérő személyeknek, akik az EU kevéssé fertőzött országaiból érkeznek. Szintén június 15-től engedélyezték a nagy bevásárlóközpontok, a kültéri medencék, az óvodák és bölcsődék megnyitását, illetve a templomokban tartott istentiszteleteket, de a mozik, és a plázák játszóterei és beltéri vendéglátóhelyei továbbra is zárva maradtak. Romániában továbbra is kötelező a védőmaszk viselése a közszállítási járműveken és minden nyilvános zárt térben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában