Járvány

2020.03.25. 10:41

Operatív Törzs: a MOL megkezdte a fertőtlenítőszerek gyártását (videó)

Napi 50 ezer liter fertőtlenítőt gyártanak majd – mondta el Ratatics Péter, a Mol ügyvezető igazgatója az Operatív Törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Forrás: Youtube / M1

Nagy bejelentést tett a MOL

Ratatics Péter, a MOL ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a MOL almásfüzitői telepe megkezdte a fertőtlenítőszerek gyártását. Az Operatív Törzzsel megszervezik a logisztikát – tette hozzá. A kiskereskedelemben is elérhető lesz a legyártott mennyiség – tudósított az Origo.

A MOL által 2020. március 25-én közreadott felvételen MOL Hygi fertőtlenítőszert tart a kezében egy dolgozó a cég almásfüzitői gyárában. A koronavírus elleni védekezés érdekében a cég megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását
Fotó: MTI / MOL

Napi 50 ezer liter fertőtlenítőt gyártanak majd, és ebből a teljes ország igénye kielégíthető lesz – hangsúlyozta a vállalatvezető, aki arról is beszélt, hogy a MOL-csoport termelése folyamatos.

Jó a kormány és a vállalatok együttműködése

Schanda Tamás elmondta, hogy ez a bejelentés kiváló példája a vállalatok és a kormány együttműködésének. Ez a záloga annak, hogy a járvány után minél hamarabb talpra álljunk. A legfontosabb, hogy az emberi életeket megóvjuk, és minden igény ezután következhet – mondta az államtitkár.

Az egész nyugati világ versenyben van a kínai egészségügyi termékek beszerzéséért. Mivel Magyarország 10 éve nagyon jó viszonyban van a keleti országokkal, ezért is érkezett jelentős egészségügyi szállítmány Kínából – hangsúlyozta Schanda Tamás, aki szólt arról is, hogy a külföldi beszerzés mellett jelentősen felfut a hazai gyártás. Az utóbbi tevékenység révén tompítani lehet az elmúlt évtizedben nem látott gazdasági visszaesést is – jegyezte meg.

Újabb cégeknél segít a Magyar Honvédség

Ruszin Romulusz dandártábornak arról beszélt, hogy mostantól 84 vállalatnál van jelen a honvédség. A cél, hogy zavartalan legyen a termelés – tette hozzá. Az irányító törzs élelmiszer- és gyógyszergyártóknál jelent meg. Az akciócsoport folyamatosan elemzi a kialakult helyzetet – tette hozzá. Az északi és a déli határnál is jelen vannak a katonák.

Az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatója:

A dandártábornok szólt arról is, hogy a járőrözés is folytatódik tizenöt nagyvárosban. Több megkeresés is érkezett a honvédséghez, hogy más városokban is járőrözzenek, mindez pedig a bizalmat mutatja.

Nem lehet látogatni az idősotthonokat

Müller Cecília arról beszélt, hogy 229-re emelkedett a fertőzöttek száma szerdára, és egy brit állampolgár meghalt. A elhunyt férfi is krónikus betegségekben szenvedett. Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy látogatási tilalom van az idősotthonokban.

Müller Cecília arra kérte az idősotthonok lakóit, ezeknek az intézményeknek a területén is mellőzzék a csoportosulásokat, mert enélkül gyorsabban terjedhet a betegség. Hozzátette, felvételizárlat van az idősotthonokban.

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a járvány terjedését lassítani kell. Természetesen ez áldozatot követel mindenki részéről. Egyúttal köszönetet mondott a szociális intézmények dolgozóinak is.

Újabb 15 milliárd egészségügyi eszközökre

Lakatos Tibor rendőr ezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, hogy újabb 15 milliárd forintot különített el a kormány újabb egészségügyi eszközök beszerzésére. Közölte, hogy az Operatív Törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának a bővítését. Jó ütemben zajlik a kiskunhalasi kórház építése és a Hungexpo területén berendezett kórház felszerelése is. Az utóbbi helyen 330 fő helyezhető el. Csak akkor fogják ezeket üzembe helyezni, ha szükséges lesz – mondta Lakatos Tibor.

Az egyes településeken bevezetett kijárási tilalom kapcsán a kormányhivatalok törvényességi észrevételeket tesznek – mondta Lakatos Tibor. Az olasz és osztrák lépések több esetben hozzájárultak a fertőzés lassításához – mondta.

Lakatos Tibor arról is beszélt, hogy a hatósági házi karanténban lévők csak szabálysértést követnek el. Velük szemben a rendőrség figyelmeztetést, helyszíni bírságot és feljelentést alkalmazhat. Eddig átlagosan 31 ezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki. Eddig közel 200 esetben kellett lépnie a hatóságoknak.

Magyarországon még nincs tömeges megbetegedés

Müller Cecília arról is beszélt, hogy az idősek esetében az általános egészségügyi helyzettől is függ, milyen tünetek jelentkeznek a fertőzés esetén. Jelenleg Magyarország területén nincs tömeges megbetegedés.

A felkészülés rendje szerinti tevékenységek történnek jelenleg a kórházakban. Elsőként a Dél-Pesti Centrumkórház lett kijelölve, majd pedig a Korányi-kórház, de ma már minden intézmény be van vonva – mondta az országos tisztifőorvos. Egyértelmű, hogy jóval több beteg van, mint ahány embert regisztráltak betegként. Müller Cecília elmondta, hogy jelenleg hatan vannak intenzíven.

Müller Cecília azt is mondta, hogy akinek légúti panasza van, az maradjon otthon, és hívja a háziorvosát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában