bűnösnek vallotta magát

2018.08.30. 07:10

Segíteni próbálta a dzsihadistákat egy amerikai katona

Drónokat vásárolt az Iszlám Államnak és a kiképzésben is segített.

Ikaika Erik Kang őrmestert, a Csendes-óceáni Főparancsnokság honolului gyalogos hadosztályának katonáját még júliusban tartóztatták le.

A vádhatóság szerint a katona a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeivel találkozott, akikről azt hitte, hogy az IÁ tagjai. A találkozón esküt fogadott a dzsihadista szervezetnek, és megcsókolta a dzsihadisták fekete lobogóját.

Kangot egyebek közt azzal vádolják, hogy bizalmas katonai információkat adott ki, katonai felszerelésekkel, egy drónnal, valamint harci ismereteivel kívánta támogatni a dzsihadistákat.

Számítógépén a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 18 olyan katonai dokumentumot talált, amelyen „titkosított” jelzés szerepelt. Emellett 1100 dollárért kereskedelmi forgalomban használatos kamerás drónt vásárolt az IÁ terroristáinak. Az őrmester a legmagasabb szintű harci kiképzésben részesült, ismereteit videóra vette, hogy azokat az Iszlám Állam további dzsihadisták kiképzésére használhassa fel.

Kang ügyvédje szerint ügyfele ténykedése „bizonyos, a katonai szolgálat miatt kialakult mentális problémákkal hozható kapcsolatba”.

Ikaika Erik Kang 2001 decemberében, pár hónappal a szeptember 11-i terrormerényletek után lépett be az amerikai hadseregbe. 2010 márciusától 2011 februárjáig Irakban teljesített szolgálatot, majd 2013-tól 2014-ig Afganisztánban volt. Fiatal korában áttért a muzulmán hitre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában