Megmaradás

2018.05.19. 15:14

Semjén Zsolt: a zarándoklat lelki erőmű

Lelki erőműnek nevezte a csíksomlyói zarándoklatot a hegynyeregben tartott szentmise után a magyar sajtónak adott nyilatkozatában Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki évről évre visszajár a zarándoklatra.

Semjén Zsolt kijelentette: az egyetemes magyarság gyűlik össze Csíksomlyón évről évre felekezeti hovatartozástól függetlenül azért, hogy megerősödjön magyarságában és keresztény küldetésében.

Felidézte: a prédikáció az élet védelméről szólt, és ezt azért is fontosnak tartja, mert úgy látja, talán soha nem volt annyi fiatal a zarándokok között, mint idén. Úgy fogalmazott:

„Amikor ennyi fiatal van, különösen fontos a családalapítás kérdése, hiszen a magyar nemzet csak akkor tud megmaradni, ha gyerekek születnek, akik magyar nyelven, magyar kultúrában, magyar történelmi tudatban nőnek fel.”

Semjén Zsolt úgy vélte, hogy Csíksomlyó Európának is üzen. Megállapította: Európa sebezhetősége abban áll, hogy elveszítette a keresztény identitását, ezért tud az iszlám ellenállás nélkül benyomulni a kontinensre. Hangsúlyozta:

„Csíksomlyónak az az üzenete, hogy akkor van megmaradás, ha megvan a kereszténységünk, a saját identitásunk, és az európai nemzetek büszkék az identitásukra. Ha a franciák büszkék, hogy franciák, a németek arra, hogy németek, a lengyelek, hogy lengyelek, mi pedig arra, hogy magyarok vagyunk.”

A miniszterelnök-helyettes szerint a több százezres tömeg a román centenáriumi évben Romániának azt üzeni, hogy a magyarok meg akarnak maradni. „A saját szülőföldünkön jogunk van megmaradni. Az anyám erdélyi, én itthon vagyok” – fogalmazott a politikus, aki elismételte:

Az erdélyi magyarság semmi mást nem követel Erdélyben, mint azt, amit az erdélyi románok száz éve megígértek neki a gyulafehérvári nyilatkozatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában