Kun-Mediátor-ügy

2018.01.22. 07:53

A sok tanú miatt várhatóan csak 2019-ben lesz ítélet

A többek között 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás ügyében elrendelt nyomozás során eddig a kétszáznál is több tanú alig tizedét hallgatták meg.

Szolnok, 2017. november 6. A Bróker Marcsiként ismertté vált D. Sándorné, a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező egykori vezetője az ellene üzletszerűen elkövetett csalássorozat, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken 2017. november 6-án. A vádlott az ügyészség szerint a pénzügyi jogsértések sorozatát követte el, 767 embert csapott be, több mint 12 milliárd forinttal károsította meg őket. MTI Fotó: Mészáros János

Újabb tanúk kihallgatásával folytatódik hétfőn a – mindenki által Bróker Marcsi néven ismert – karcagi álbróker, Dobrai Sándorné büntetőügyének tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.

A Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője közölte: már az első sértettek tanúkénti kihallgatásakor nyilvánvalóvá vált a bíróság számára, hogy egy-egy tanú esetében a büntetőügyekben megszokott, átlagosan legfeljebb egy-másfél óra helyett a kihallgatásuk akár két-három órán át is tarthat.

Papp Judit elmondása szerint ennek az az oka, hogy a bíróságnak sok olyan okiratot kell a tanúk elé tárnia, amelyeket a nyomozás során nem tettek meg az eljáró hatóságok. Mindez több száz kihallgatandó tanú esetében jelentősen elhúzhatja az eljárást – tette hozzá.

A tárgyalás menetére hatással van az is, hogy az idézett tanúk egy része nem jelenik meg a bíróság előtt, amely újabb tárgyalási napra kénytelen ismételten beidézni őket. Emellett a Szolnoki Törvényszéken számos más ügyben is eljárnak. Annak ellenére, hogy a a Kun-Mediátor-ügy prioritást élvez, idén előreláthatólag nem hoznak ítéletet az ügyben – jegyezte meg a szóvivő.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly június 9-én 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és a számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat alias Bróker Marcsi ellen.

A vádirat szerint a nő a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként a cég tizenöt éves működése alatt az ügyfeleit megtévesztve 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott. A 64 éves nő 1999 nyarától 2015 tavaszáig kínált kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget ügyfeleinek, elsősorban Karcagon és környékén. Akik éltek az ajánlattal, azokkal cége nevében szerződést kötött és vállalta, hogy az átutalt vagy átadott pénzeket havi 1-1,75 százalékos hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le.

Dobrai Sándorné azonban megtévesztette ügyfeleit, mert az utazásszervezésre és valutaváltásra alapított Kun-Mediátornak nem volt engedélye erre a szolgáltatásra és az akkori gazdasági, pénzügyi viszonyok között nem is volt reális esély az ígért hozam elérésére.

Dobrai Sándorné az ügyfelektől átvett pénzt nem helyezte el pénzintézeteknél, hanem saját és családja életvitelének költségeire fordította, valamint – fenntartva a jó üzletmenet látszatát – ügyfelei egy részének kifizetésére használta fel.

A múlt év novemberében kezdődött perben a vádirat 1700, a nyomozati anyag pedig 60 ezer oldalt tesz ki. A bíróság elé idézendő tanúk száma több mint kétszáz, eddig alig több mint tizedüket hallgatták meg.

Borítófotó: Bróker Marcsiként ismertté vált D. Sándorné, a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező egykori vezetője az ellene üzletszerűen elkövetett csalássorozat, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken 2017. november 6-án. A vádlott az ügyészség szerint a pénzügyi jogsértések sorozatát követte el, 767 embert csapott be, több mint 12 milliárd forinttal károsította meg őket. MTI Fotó: Mészáros János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában