magyar honvédség

2021.08.23. 06:45

Sokan jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra

Több mint 260-an jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra a honvédséghez, az idén először meghirdetett toborzási programban augusztus végéig 300-400 jelentkezővel számolnak, köztük olyan fiatalokkal is, akik idén nem jutottak be felsőoktatási intézménybe.

Sátoraljaújhely, 2021. augusztus 17. Egy táborozó célba lõ a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban 2021. augusztus 17-én, ahol a Rákóczi Szövetség szervezésében fiatal egyetemisták, fõiskolások táboroznak. Ezen a napon ellátogatott a táborba Benkõ Tibor honvédelmi miniszter, aki beszédet mondott. A miniszter elmondta, hogy a kormány nem titkolt szándéka szerint a fiatalokat segíteni, támogatni kell, és ebben a Magyar Honvédségnek is rendkívül nagy szerepe van. A honvédségnél nemcsak hivatásos, szerzõdéses katonai szolgálat mûködik, hanem önkéntes is, és egyre több fiatal vállalja ezt a szolgálatot. MTI/Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának toborzó osztályvezetője a Világgazdaságnak elmondta: a pilotprogramként elindított önkéntes katonai szolgálat keretében

a képzés hat hónapig tart, három hónap a próbaidő, de két hónapig alapkiképzés folyik.

Az alapképzés után választhatnak a tartalékosok, hogy maradnak még négy hónapig, vagy elmennek műveleti besorolású alakulathoz, ahol szakkiképzéseken vesznek részt

Az alezredes szerint

az oltópontokon szolgálatot teljesítő katonáknak köszönhetően javult a honvédség megítélése.

Hozzátette, hogy a pandémia harmadik hulláma után végre vannak fesztiválok és rendezvények, ahol személyesen találkozhatnak a fiatalokkal.

Elmondta azt is, hogy az idén eddig mintegy 3500-an jelentkeztek a honvédséghez, tavaly ez a szám hatezer volt, és 4880-an létesítettek valamilyen jogviszonyt a honvédséggel. A szerződéses katonák száma az új csatlakozók között több mint kétezerre tehető.

Borítókép: egy táborozó célba lő a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban 2021. augusztus 17-én, ahol a Rákóczi Szövetség szervezésében fiatal egyetemisták, főiskolások táboroznak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában