háború

2017.11.02. 17:34

Sokan meghaltak a török biztonsági erők és a kurd szakadárok összecsapásában

A török biztonsági erők később megerősítették, hogy nyolc tagjuk meghalt, a szakadárok halottjainak a számát pedig tizenhétre becsülték. Így összesen 25 embert vesztette életét az összecsapásban.

Többen meghaltak a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár szervezet újabb összecsapásában csütörtökön az Irakkal határos délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetében jelentette az Anadolu.

A török állami hírügynökség korábban négy-négy halottról adott hírt, a Dogan hírügynökség viszont úgy értesült, hogy a kurd áldozatok mellett a török biztonsági erők nyolc tagja vesztette életét. A török biztonsági erők később megerősítették, hogy nyolc tagjuk meghalt, a szakadárok halottjainak a számát pedig tizenhétre becsülték. Így összesen 25 embert vesztette életét az összecsapásban.

Az Anadolu szerint az összecsapásra akkor került sor, amikor a PKK fegyveresei Irak felől megpróbáltak átjutni a határon a hegyvidéki Hakkari tartományban. A biztonsági erők öt szakadárt öltek meg, s ekkor vesztettek nyolc embert. Később a törökök további PKK-fegyveresek keresésébe kezdtek, a helikopterrel támogatott művelet nyomán még 12, Irakba menekülni próbáló szakadárt öltek meg – tudatták a biztonsági erők.

A törökországi kurd kisebbség függetlenségéért 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK főhadiszállása Észak-Irakban, a Kandil-hegységben található.

A kurd szeparatisták és a török biztonsági erők között két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok az ország délkeleti részében, miután Ankara offenzívát indított a PKK ellen. Azóta legalább 300 civil, a biztonsági erők mintegy 800 tagja és több mint 10 ezer lázadó halt meg az összecsapásokban. 2016 nyarára a PKK tagjai kiszorultak a főként kurdok lakta délkeleti országrész városaiból, a török hadműveletek a térség hegyvidéki területein zajlanak tovább.

A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánította.

A konfliktusban 33 év alatt csaknem 50 ezer ember vesztette életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában