kínos

2020.11.27. 20:09

Soros György nem örül majd, ha meglátja a róla készült filmet

Radikális milliárdos: Soros György és a terv Amerika átalakítására című dokumentumfilm több olyan témát is feldolgoz, ami rossz fényt vet rá.

Múlt héten mutatták be a „Jó. Szerencse. Soros” (Good. Fortune. Soros.) című Soros György életéről szóló filmet, amely szinte kizárólag kedvező megvilágításban mutatja be a milliárdost. Van azonban egy másik film is a tőzsdespekulánsról, amely most jelent meg, és egész másként ábrázolja őt – írja a V4NA Hírügynökség.

November 20-án kezdték vetíteni egyes amerikai mozikban a Soros György életéről szóló ”Jó. Szerencse. Soros” (Good. Fortune. Soros.) című dokumentumfilmnek álcázott propagandafilmet. A Nyílt Társadalom Alapítványoknak dolgozó Jesse Dylan rendező művét a kritikusok leginkább negatív színben tüntették fel. A vélemények szerint a film nagyrészt arról szól, hogy Soros támogatja a globális emberi jogi ügyeket, és szinte kizárólag kedvező megvilágításban mutatja be őt.

Ma azonban letölthetővé vált egy másik Sorosról készült dokumentumfilm, amely a „Radikális milliárdos: Soros György és a terv Amerika átalakítására” (Billionaire Radical: George Soros and the Scheme to Remake America) címet kapta.

Bár a két film között van hasonlóság, mindkettőben feltűnik például Tucker Carlson, a Fox News sztárműsorvezetője, illetve a Black Lives Matter mozgalom is, a különbségek annyira szembeötlőek, hogy azt hihetjük, hogy nem is ugyanarról az emberről van szó.

Az egyik téma, amit a két film teljesen másképp dolgoz fel, az Soros gyerekkora és a Holokauszt.

A „Soros”-ban például az a tény, hogy Soros gyerekként segített a zsidók kisemmizésében csak Twitter-bejegyzésekben tűnik fel, de egy szakértő szerint nem igazak azok az utalások, amelyek szerint Soros náci kollaboráns lett volna.

Ehhez képest a „Radikális milliárdos”-ban bejátsszák azt a régi interjúrészletet, amikor Soros maga mondja el, hogy „egyáltalán nem” volt számára nehéz kisemmizni a zsidókat. Állítása szerint gyerekként nem láthatóak át az összefüggések. Amikor a műsorvezető megkérdezte tőle, érzett-e bűntudatot, Soros magabiztosan nemmel fellelt.

A filmben Scott Walter, az amerikai Capital Research Center elnöke elmondja, hogy szinte nincs is olyan meghatározó baloldali szervezet, amely ne kapna támogatást Sorostól és a Ford Foundationtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában