világnézetek harca

2020.06.19. 11:27

Szánthó Miklós: az agresszív liberális propaganda szembemegy az élet- és a családpárti értékekkel

„Tegyük együtt újra naggyá a nyugati civilizációt” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az egyik legnagyobb amerikai jobboldali szervezet, az American Conservative Union (ACU) CPAC Live c. műsorában.

A központ igazgatója a magyar idő szerint kedd este közvetített beszélgetés során azt is megerősítette, hogy az idén májusban Budapestre tervezett, de a járvány miatt elhalasztott rendezvényt, a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungaryt jövő tavasszal tarthatják meg amerikai partnereikkel.

Az ACU ügyvezető igazgatójának, Dan Schneidernek a kérdésére a központ igazgatója a műsorban kifejtette: a nyílt társadalom hálózata és eszmeisége veszélyt jelent azokra, akik szeretik nemzetüket és akik tisztelik az állam szuverenitását. Szánthó szerint a „globalizmus és a lokalizmus” harcában a globalista erők a nemzetek feletti világrendet építik. Ennek kulcseleme, hogy egyre több és több hatáskört „szerveznek ki” – például uniós szervek vagy nemzetközi bíróságok közreműködésével – föderális szintre a demokratikus legitimációval rendelkező nemzeti kormányzatok kezéből. Ezen intézményi probléma mellé azonban – mondta Szánthó Miklós – egy ideológiai is „társul”: az, hogy az agresszív liberális propaganda szembemegy a keresztény, az élet- és a családpárti értékekkel. Minderre példaként hozta Magyarország esetét, amelyet azzal vádolnak, hogy „nem demokrácia”, miközben a valóság az, hogy Magyarország „teljes értékű demokrácia”, csak nem liberális, hanem keresztény-konzervatív.

A központ igazgatójának felvetésére, miszerint ez így a „világnézetek harca”, Dan Schneider megjegyezte, hogy ez a tendencia lényegében arra irányul, hogy megfossza az embereket valódi személyes szabadságuktól, és amit ma Magyarországgal művelnek, az holnap ott lesz az Amerikai Egyesült Államok küszöbén is. Válaszában Szánthó Miklós kiemelte: bár jóllehet, most Nyugat-szerte a brutális vandalizmusnak lehetünk szemtanúi, amelynek során sokan az anarchiát ünneplik a rend helyett, mindig van remény. Az elmúlt években az USA-ban is egy konzervatív „ébredésnek” lehettünk szemtanúi, ahogy Európában is – Magyarország vezetésével – konzervatív reneszánsz van készülőben. És mivel a magyar mindig is egy szabadságharcos nemzet volt, az Alapjogokért Központnak is az a célja a terveik szerint jövő tavasszal megrendezendő nemzetközi konzervatív seregszemlével, a budapesti CPAC Hungaryval, hogy hidakat építsenek az Atlanti-óceán két oldalán kibontakozó jobboldali mozgalmak között. „A progresszív erők szorosan együttműködnek nemzetközileg, ezért válaszképpen nekünk, helyi nemzeti erőknek is meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk a kooperációra annak érdekében, hogy megmentsük a nyugati civilizációt; hogy együtt újra naggyá tegyük a nyugati civilizációt” – zárta az interjút a központ igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában