A román kormánypárt szerint

2017.11.06. 13:12

Székelyföld nem létezik

Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem – állította hétfőn közreadott közleményében Razvan Rotaru román kormánypárti képviselő.

A bukaresti kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) Botosani megyei képviselője hozzátette, hogy pártja számára kizárólag Románia létezik, és a PSD sosem támogatná valamely régió autonómiáját.

A képviselőház külügyi bizottságának tagja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján parlamenti mandátumhoz jutott Biró Zsolt képviselőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének egy múlt heti Facebook-bejegyzésével szállt vitába, amelyről az Agerpres hírügynökség is beszámolt.

A magyar képviselő a katalán függetlenedési kísérletre érkezett reakciókból azt a következtetést vonta le, hogy Európa nem támogatja az elszakadást, de az autonómiát igen. Hozzátette: a kisebbségek ügyét a nemzetállamok keretében kell rendezni, a megoldás pedig az autonómia, a romániai magyarság is száz éve erre vár.

„Az európai nemzetállamok viszonyulását figyelve megállapítható, hogy azt, amit mi Erdély és különösen Székelyföld tekintetében mindig is hangsúlyoztunk, most az európai politika szereplői is egyre nyíltabban hangoztatják, nevezetesen azt, hogy

az autonómia legitim, pozitív, és biztonságpolitikai szempontból stabilitást jelent; az egyoldalú területi elszakadás pedig negatív, illegitim és biztonságpolitikai szempontból instabilitást generál”

- írta közösségi oldalán az MPP elnöke.

Razvan Rotaru a PSD által közreadott állásfoglalásában arra emlékeztet: Románia nem szövetségi állam, nem régiók alkotják, mint más európai államokat.

„Azt üzenem Biró Zsoltnak és kollégáinak, hogy Erdély azonos Romániával, és Románia azonos Erdéllyel. Székelyek nem léteznek és Székelyföld sem. Romániában csak – különböző etnikumú – román állampolgárok léteznek”

- szögezte le a PSD képviselője.

Hozzátette: az Egyesült Államoktól az Európai Unió valamennyi tagjáig minden állam Spanyolország részének tekinti Katalóniát, és nem ismeri el függetlenségét, Románia pedig mindig is egységes, oszthatatlan, szuverén és független nemzetállam marad.

„Arra kérem az országunk történelmében jártas RMDSZ-eseket: magyarázzák el Biró Zsolt képviselő kollégának, hogy nem létezik semmilyen Székelyföld, csak Hargita és Kovászna megye, valamint magyar etnikumú román állampolgárok”

- írta közleményében Rotaru, felhívást intézve az RMDSZ-hez, hogy ne szítson mesterséges vitát az autonómiáról a román és magyar etnikumúak között a többségében magyarok alkotta közösségekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában