Fontos ügyek

2020.06.11. 16:14

Szijjártó: az új világrendben fontos a keleti partnerség (videó)

A világjárvány utáni új világrendben fontos a keleti partnerség – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképességi program támogatói okiratainak átadóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. június 11-én. Az eseményen újabb három vállalat, a Fevita Hungary Zrt., a Borsodchem Zrt. és a Neuzer Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetõje vehetett át támogatói okiratot.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Szijjártó Péter a videóban elmondta:

csütörtökön az Európai Unió külügyminiszterei a keleti partnerségben érintett hat ország Azerbajdzsán, Ukrajna, Georgia, Fehéroroszország, Moldova és Örményország külügyminiszterével tárgyaltak videokonferencia keretében.

A miniszter kifejtette: a világjárvány nyomán semmi sem lesz ugyanolyan a világban, ez a politikai és gazdasági kérdésekre is igaz. Ebben az új világrendben az erőviszonyok egyelőre nem biztosak, az Európai Unió is versenyre lesz kényszerítve. Magyarországnak is az az érdeke, hogy az EU minél erősebb pozícióhoz jusson, ehhez külső partnerekre, szövetségesekre van szükség. Ezért támogatják a keleti partnerség politikát is.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy

az EU-ban az elmúlt időszakban csak szöveg volt a keleti partnerség fontosságáról, de érdemi lépések nem történtek.

A csütörtöki videokonferencia után négy konkrét javaslatot fogalmaztak meg. Az egyik, hogy Moldovának oda kell adni a korábban megígért pénzügyi támogatást. Azerbajdzsánnal pedig alá kell írni az átfogó partnerségi megállapodást. Különös tekintettel arra, hogy Azerbajdzsán folyamatosan növeli gázkészleteinek kitermelést, így a jövőben fontos szerepet fog játszani az energiaellátásban. Szorgalmazzák továbbá, hogy szüntessék meg a Fehéroroszország elleni szankciókat, s hogy ne blokkolják Georgia NATO-hoz való közeledését.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy

Ukrajnával folyamatosan folynak a kétoldalú tárgyalások a Kárpátalján élő magyarok jogainak visszaadásáról, s hogy a területi adminisztrációs reform során a beregszászi járás maradjon meg beregszászi központtal, minél nagyobb magyar lakossági aránnyal.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország az elmúlt két évben 160 különböző fejlesztési program keretében 25 millió dollárral segítette a keleti partnerségi programban résztvevő országokat, és 460 diáknak adnak évente ösztöndíjat a keleti partnerség országaiból.

Emellett a visegrádi együttműködés országainak Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország is fontos a keleti partnerség. A négy ország közösen 12 millió euró támogatást és 1700 félévnyi ösztöndíjat ad a keleti partnerség országainak ismertette Szijjártó Péter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában