terrorizmus

2019.05.11. 11:10

Területei elvesztésével sem szűnik meg az Iszlám Állam

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint területeinek elvesztésével nem szűnik meg az Iszlám Állam terrorista szervezet, inkább feltételezhető, hogy más terrorszervezetekhez hasonlóan külföldön, szétszórtan működik majd.

A szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán azt mondta, az Iszlám Állam által ellenőrzött szír területeket visszafoglalták és a szervezet fő bázisát megsemmisítették a szövetségesek, akik szerint ezzel legyőzték a szervezetet.

Rámutatott: egy terrorista szervezetről azonban nem lehet kijelenteni, hogy legyőzték, hiszen

egy ilyen szervezetnek nem feltétele, hogy államszerű intézményben működjön.

Hangsúlyozta:

a szervezet feltételezhetően nem próbálta meg újraszervezni magát, mivel valószínűleg rájöttek arra, hogy ezzel ismét rengeteg erőt kötnének le feleslegesen, és újabb támadásoknak tennék ki magukat.

A szakértő kitért arra is, hogy a legutóbbi szomáliai amerikai légicsapás, amelyben az Iszlám Állam 13 feltételezett fegyverese meghalt, nem fogja megrázni a dzsihadista szervezetet. Szomáliában hosszú idő óta jelen van az iszlám terrorizmus és gyakran előfordulnak terrormerényletek – tette hozzá Gyarmati István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában