brexit

2017.10.11. 06:50

Theresa May: nem lesz újabb népszavazás az EU-tagságról

A brit kormányfő erről az LBC kereskedelmi rádió adásában beszélt megerősítetve, hogy 2019. március 29-én Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.

May a leghallgatottabb londoni kereskedelmi rádió interjúműsorában a műsorvezető kérdésére, hogy miként szavazna, ha újabb referendumot tartanának az EU-tagságról, kitérően azt mondta, hogy „feltételezésekre alapuló kérdésekre” soha nem válaszol.

A konzervatív párti brit kormányfőről közismert, hogy a tavaly nyári népszavazás kampányában a bennmaradást pártoló tábor tagja volt. Az LBC rádió műsorában meg is erősítette, hogy a referendumon – amelyen a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt – ő a bennmaradásra szavazott.

„Annak idején jó okkal tettem így, de a körülmények változnak”

- fogalmazott, hozzátéve: a feladat most a Brexitről, vagyis a brit kilépésről hozott népszavazási döntés végrehajtása.

A műsorvezető megismételt kérdésére, hogy ha „ma” tartanának egy újabb népszavazást, azon hogyan voksolna, Theresa May indulatosan kijelentette, hogy „mondhatnám azt is, hogy a bennmaradásra szavaznék, de azt is, hogy a kilépésre, csak azért, hogy adjak valamilyen választ erre a kérdésre”.

Nyomatékosan, kétszer is elmondva hozzátette, hogy nem lesz újabb népszavazás a brit EU-tagságról.

„Végrehajtjuk azt, amire a brit nép szavazott, végrehajtjuk a Brexitet, és 2019. március 29-én kilépünk az Európai Unióból”

- mondta a rádióműsorban a brit miniszterelnök.

Theresa May idén március 29-én jelentette be a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza – és aktiválásának bejelentése el is indította – a Brexit-folyamatot.

Az 50. cikkely alapján a brit EU-tagság alapesetben a távozási szándék bejelentése után két évvel szűnik meg. London és az EU azonban köthet olyan kilépési szerződést, amely ennél korábban hatályba lép, de a kilépési feltételekről szóló tárgyalások a tagállamok konszenzusos döntésével a két évben meghatározott időtávlaton túl is meghosszabbíthatók. Így a brit EU-tagság elvileg 2019 márciusa előtt, illetve utána is megszűnhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában