törvénymódosítás

2018.02.07. 06:20

Tillerson csalódott a lengyel államfő döntése miatt

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csalódottságának, ugyanakkor megértésének is hangot adott amiatt, hogy a lengyel államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint büntető eljárást indíthatnak azok ellen, akik Lengyelországot a náci Németország tetteiben való bűnrészességgel vádolják.

A latin-amerikai körúton tartózkodó külügyminiszter rövid kommünikében reagált arra, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: aláírja a törvénymódosítást.

Közleményében az amerikai diplomácia irányítója leszögezte: az Egyesült Államok csalódott, hogy Lengyelország államfője aláírta a törvényt, amely „büntetni rendeli, ha náci bűnöket tulajdonítanak Lengyelországnak”. Tillerson hozzátette: Washington tisztában van vele, hogy a törvénymódosítást még a lengyel alkotmánybíróság megvizsgálja. De „e törvény végrehajtása kedvezőtlenül érinti a szólás és a tudományos kutatás szabadságát” – mondta.

A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: „az Egyesült Államok újra megerősíti, hogy a 'lengyel haláltáborok' kifejezés fájdalmas és félrevezető”. Washington megítélése szerint e történelmi pontatlanságok megviselik Lengyelországot – amelyet a közlemény „erős szövetségesnek nevez” -, és fel kell vennie a harcot ellenük, de oly módon, hogy közben ne sérüljenek az alapvető szabadságjogok. A kommüniké hangsúlyozza, „a megtévesztő nyelvezet legyőzésének legjobb eszköze a nyílt vita, az ösztöndíj és az oktatás”.

Andrzej Duda lengyel elnök a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvényt módosító jogszabály aláírását jelentette be, utólagos normakontrollt kérve az alkotmánybíróságtól.

Rex Tillerson február 1-je óta latin-amerikai körúton van. Látogatásának állomásai: Mexikó, Argentína, Peru, Kolumbia és Jamaica. Valamennyi országban elsősorban biztonsági, energiabiztonsági, valamint gazdasági kérdésekről tárgyal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában