Venezuelai válság

2020.04.21. 21:56

Titkos tárgyalások kezdődtek Maduro elnök és az ellenzéki vezető hívei között

A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban vált még súlyosabbá, azt követően, hogy Guaidó Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát.

Titokban puhatolódzó tárgyalásokat kezdtek egymással Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnök és legfőbb riválisa, Juan Guaidó ellenzéki vezető hívei – jelentette kedden a Reuters hírügynökség a két fél neve elhallgatását kérő forrásaira hivatkozva.

A források szerint a tárgyalások ötlete a Covid-19-járvány venezuelai helyzetével, a hiperinflációval és az egyre inkább érzékelhető üzemanyaghiánnyal kapcsolatos aggályok nyomán merült fel. Ezenkívül források szerint a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) egyes tagjai azon törik fejüket, hogy miképp tudnák biztosítani politikai túlélésüket egy esedékes kormányváltást követően, az amerikai szankciók szigorítása közepette.

A Reuters nem utalt arra, hogy mikor kezdődtek az egyeztetések, azok hol és milyen módon zajlanak, mint ahogy arra sem, hogy Maduro és Guaidó miként értékeli azokat. A hírügynökségnek mindazonáltal mindkét oldalról több forrás is megerősítette a tárgyalások tényét.

A Reuters szerint azoknak nincs egyértelmű menetrendje. Ugyanakkor jelzik, hogy mind Maduro, mind Guaidó hívei között sincs mindenki meggyőződve arról, hogy legyőzhetik a másikat a koronavírus-világjárvány közepette, továbbá a Maduro elmozdítását célzó, átfogó amerikai szankciós program hatására.

A források szerint Maduro és Guaidó versenyez egymással a járvánnyal szembeni fellépésben, és mindkét oldalon vannak olyanok, akik meg vannak arról győződve, hogy a járvány nyomán kialakuló válság a másikat gyengíti politikailag. Az elnök állítása szerint kormányának Kína segítségével sikerült ellenőrzése alá vonnia a járvány terjedését, miközben Guaidó azzal vádolja Madurót, hogy a járványhelyzettel próbálja igazolni a katasztrofális gazdaságpolitikát. Venezuelában eddig 285 igazoltan koronavírus-fertőzéses esetet és a fertőzésből következő 10 halálesetet jelentettek.

A venezuelai elnök mindezek ellenére gyakran hangoztatta, hogy hajlandó a párbeszédre. „Készek vagyunk a párbeszédre, hogy megértsük egymást, és humanitárius megállapodást érjünk el a koronavírussal szembeni fellépés jegyében” – mondta egy hétvégi televíziós beszédben Maduro, de nem tett utalást konkrét tárgyalásokra. A venezuelai kormányhoz köthető egyik forrás azonban elismerte a Reutersnek, hogy azok zajlanak.

Az egyeztetésekkel kapcsolatban egy ellenzéki forrás azt állította, hogy „történtek közeledések”. „Vannak kulcsfontosságú személyek a kormányban, akik tárgyalni akarnak arról, hogy miképp menekülhetnének meg” – tette hozzá.

A venezuelai felek tavaly Norvégia közvetítésével tárgyalásokat folytattak egymással, amelyeken az ellenzék új elnökválasztást követelt, a kormányoldal azonban otthagyta a tárgyalóasztalt a szigorodó amerikai szankciók ellen tiltakozásul.

A venezuelai belpolitikai válság tavaly januárban vált még súlyosabbá, azt követően, hogy Guaidó – akinek parlamenti elnöki tisztségét a Maduro-kormányzathoz hű legfelsőbb bíróság korábban megvonta – Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Azóta az Egyesült Államokkal az élen számos nyugati és térségbéli ország elismerte őt ebben a tisztségében mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak. Maduro ennek ellenére meg tudta őrizni a hatalmát, nem utolsósorban a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásának köszönhetően.

Az olajjövedelmekből egykor meggazdagodott Venezuela ezenkívül az elmúlt években történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át, miközben súlyos válságba került az ország egészségügyi rendszere is: komoly gyógyszerhiány alakult ki, és nincs utánpótlás gyógyászati eszközökből.

Címkék#venezuela

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában