politikai feszültség

2020.01.12. 08:44

Tízezrek vettek részt a thai fővárosban két tüntetésen

Tízezrek vettek részt vasárnap Bangkokban az ellenzéki „Diktatúra elleni futáson”, illetve a kormányt támogató ellentüntetésen. A két parkban tartott rendezvény volt évek óta a legnagyobb politikai megmozdulás a thai fővárosban.

A szervezők szerint tízezren jelentkeztek a kormányellenes tüntetésre, amelyen egyebek mellett a 2014-ben államcsínnyel hatalomra került Prajuth Csan-Ocsa kormányfő távozását követelték.

A politikai feszültségek növekedésének jeleként a kormány támogatói 14 kilométerre távolabb, egy belvárosi parkban tartották a rendezvényüket, amelyen szintén mintegy tízezren vettek részt. Elénekelték a nemzeti himnuszt, majd elmondtak egy buddhista imát és a helyi vezetőket ábrázoló transzparensekkel a kezükben megkezdték a menetet.

A tavalyi parlamenti választások voltak hivatottak helyreállítani a teljes demokráciát öt évvel a katonaság államcsínye után, de megfigyelők szerint a választási szabályok erősen kedveztek a katonákat támogató pártnak.

A vasárnapi tüntetést egy bírósági határozat váltotta ki, amely elrendelte egy népszerű új, progresszív politikai párt feloszlatását. Az Új Jövő Pártja a tavalyi választásokon 80 képviselői helyet megszerezve a harmadik helyen végzett.

A betiltást az országos választási bizottság kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a párt élén álló Thanathorn Csungrungruangkit ellenzéki vezető szabálytalanul adományozott a saját vagyonából 191 millió bath (6,32 millió dollár) nagyságú összeget a szervezetnek.

Vasárnap a milliárdos üzletemberből lett karizmatikus politikai vezető örömét fejezte ki a nagyszámú részvétel miatt.

„Az emberek megmutatták: pontosan értik a politikai helyzetet” – mondta az ellenzéki vezető.

„Hiszek abban, hogy Thaiföld ismét demokratikus ország lehet, az első lépés Prajuth tábornok távozása” – tette hozzá.

Hasonló megmozdulásokat tartottak több tartományban is.

Az elmúlt tizennégy évben többször is rivális tüntetők foglalták el a főváros egyes részeit, az indulatok nem egyszer összecsapásba torkolltak. A zavargások következtében két államcsíny is történt, az összecsapásokban több mint százan meghaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában