Floridai lövöldözés

2018.03.01. 06:34

Több áruházlánc önként szigorítja a fegyverhez jutás feltételeit Amerikában

Több amerikai áruházlánc is bejelentette, hogy önként szigorítanak azon, hogy kik és milyen fegyvereket vásárolhatnak. A fegyvervásárlás feltételeinek szigorítását szorgalmazta szerdán szenátorokkal találkozva Donald Trump amerikai elnök is.

Trump szót emelt a fegyvervásárlók átfogó háttérellenőrzése mellett, és azt is támogatta, hogy 18-ról 21 évre emeljék a fegyvervásárláshoz szükséges alsó korhatárt. Amellett is kiállt, hogy a mentális betegségekkel küzdők fegyverhez jutását is korlátozni kellene. Korábban egyébként éppen ő törölte el Barack Obama korábbi elnök rendeletét, amely pont ezt szabályozta. Trump ezzel több olyan intézkedést is támogatásáról biztosított, amelyeket a kampányát is támogató fegyveripari lobbi, a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) hevesen ellenez.

„Nagyon keményen ki kell állniuk a háttérellenőrzések mellett. Ne legyenek szégyenlősek!” – mondta a törvényalkotóknak az elnök.

Trump azt is elmondta, hogy a múlt hétvégén az NRA vezetőivel ebédelt, és közölte velük, hogy nagy támogatója a fegyvertartást szavatoló második alkotmánymódosításnak, ám „itt az idő, véget kell vetni ennek a hülyeségnek”.

Trump nem tett le arról sem, hogy lehetőséget kell adni az államoknak és tantestületeknek, hogy szükség esetén tanároknál is lehessen fegyver. Ezt az NRA is támogatja.

Az egyik demokrata szenátor, Chris Murphy megjegyezte, hogy az NRA eddig minden korlátozási kezdeményezést elgáncsolt, és az elnöknek sem szabad lebecsülnie a lobbiszervezetet. „Elnök úr, Önnek kell a tárgyalóasztalhoz ültetnie ebben a kérdésben a republikánusokat, különben a fegyverlobbi csírájában fogja elfojtani ezt a kezdeményezést” – fogalmazott Murphy.

Pat Toomey republikánus szenátor szerint viszont a korhatár emelése nem oldaná meg a lövöldözések problémáját, viszont ártana azoknak a fiatal felnőtteknek, akik szeretnek vadászni vagy célba lőni.

Ezzel párhuzamosan a Walmart amerikai áruházlánc bejelentette, hogy mostantól üzleteikben 21 éves kor alatt senki sem vásárolhat majd lőfegyvert és lőszert, emellett az összes olyan árucikket eltávolítják a boltok kínálatából, amely gépkarabélyra emlékeztet; nemcsak az ilyen hosszú lőfegyvereket, hanem a rájuk hasonlító lég- és airsoft puskákat, játékokat is. Nem sokkal korábban az egyik legnagyobb sportáruházlánc, a Dick's Sporting Goods is bejelentette, hogy 21 évesnél fiatalabbaknak nem adnak el lőfegyvert.

A fegyvervásárlás korlátozása körüli vita azért lángolt fel ismét az Egyesült Államokban, mert február 14-én egy 19 éves támadó 17 embert ölt meg egy floridai középiskolában egy félautomata karabéllyal.

A Dick's elnök-vezérigazgatója szerdán azt is elmondta: tudnak arról, hogy a floridai lövöldöző az elmúlt hónapokban az ő egyik boltjukban vásárolt sörétes puskát.

„Nem azzal és nem olyan típusú fegyverrel gyilkolt, de megtehette volna. Ez világosan rámutat, hogy a jelenlegi rendszer nem képes hatékonyan biztosítani állampolgáraink és gyerekeink biztonságát” – húzta alá Ed Stack.

Az Egyesült Államok a nyugati országok közül az egyetlen, ahol a fegyvertartás alkotmányos alapjog, amelyet az alaptörvény 1791-ben elfogadott, második módosítása rögzít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában