Kezdeményezés

2017.07.31. 14:07

Több ellenzéki párt támogatja az állami cégvezetők bérplafonjáról szóló népszavazást

Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az állami cégvezetők bérének maximálásáról szóló népszavazási kezdeményezést – közölték az ellenzéki pártok képviselői hétfői közös sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Az öt párt összefogásának célja, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók éves fizetése ne haladhassa meg az államfő éves tiszteletdíját.

A népszavazást kezdeményező Vágó Gábor volt LMP-s képviselő szerint az aláírásgyűjtés is rámutat arra, hogy „van együttműködés az Orbán-rendszerrel szemben, képesek az ellenzéki pártok együttműködni, nemesebb és magasabb célok érdekében”. Jelezte: szakszervezetek, civil szervezetek és magánszemélyek is csatlakoznak a kampányhoz annak érdekében, hogy novemberig több százezer aláírást gyűjtsenek össze, és megmutassák, hogy az „Orbán-rendszer meg fog bukni egy népszavazáson”.

Molnár Gyula MSZP-elnök szerint ez egy olyan szimbolikus népszavazás lehet, amelyen meg tudják mutatni, hogy konkrét ügyek mentén képesek összefogni, és megtörhető vele az a mítosz, hogy a „Fidesz leválthatatlan és az ország nem megjavítható”. Úgy vélte: az aláírásgyűjtés felkészülés a 2018-as választásokra.

Felszólatak még: Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki azt mondta: a népszavazás a „2018-as parlamenti választás és az ellenzéki győzelem előszobája lehet”; Juhász Péter, az Együtt elnöke pedig közölte, pártja minden olyan civil kezdeményezéssel egyetért, amely kordában próbálja tartani az Orbán-kormány „őrjöngését”. Jancsó Andrea, az LMP elnökségi tagja, úgy értékelt, hogy ez egy „közpénzmentő” népszavazás, amellyel nemet mondanak a Fidesz-kormányzásra. Döme Zsuzsanna, a a Kétfarkú Kutya Párt képviselője, jelezte: pártjuk „passzivistái” is gyűjtik majd az aláírásokat.

A Kúria július elején a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) májusi határozatát megváltoztatva hitelesítette Vágó Gábor népszavazási kérdését, amely úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?”. A köztársasági elnök havi tiszteletdíja jelenleg a 38 ezer forintos köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese, azaz mintegy 1,5 millió forint. A népszavazáshoz november 21-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában