Vérontás

2018.11.06. 14:06

Több mint 200 tömegsírt találtak Irakban

Több mint kétszáz, összesen 12 ezer holttestet rejtő tömegsírt találtak eddig az egykor az Iszlám Állam dzsihádista szervezet felügyelete alatt álló iraki területeken – mondta el az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságát vezető Michelle Bachelet kedden Genfben.

Az ország északi és keleti részén található Ninive, Kirkuk, Szaláh ad-Dín és Anbár tartományokban felfedezett 202 sírgödrön kívül még továbbiak rejtőzhetnek a földben – tette hozzá a főbiztos.

„Ezek a sírok azoknak a földi maradványait tartalmazzák, akiket könyörtelenül meggyilkoltak, mert nem hunyászkodtak meg az Iszlám Állam kifordított ideológiája és uralma előtt” – mutatott rá Bachelet.

A legkisebb – összesen nyolc holttestet tartalmazó – tömegsírra Moszultól nyugatra bukkantak rá, míg a legnagyobbra Moszultól délre. Itt több ezer ember lelte halálát. Az iraki hatóságok eddig mindössze 28 sírgödröt vizsgáltak át és 1258 ember holttestét hantolták ki.

Az ENSZ iraki missziója és a főbiztosság felszólította az iraki hatóságokat, hogy érintetlen állapotban őrizzék meg a mészárlások helyszínét, hogy az ott található bizonyítékok segítségével számon kérhessék a felelősöket, és választ adhassanak az eltűntek hozzátartozóinak.

Az Iszlám Állam 2014 közepétől 2017 végéig jelentős területeket birtokolt Irakban. Az iraki erők 2017 decemberében jelentették be győzelmüket a dzsihádisták fölött. Offenzívájukat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatta. A szélsőségeseket népirtással és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában